ÉS AKKOR 18. – Mint a moziban

Az osztályharcos költemények sem jelentettek könnyed feladatot. Belemenekültem a nyelvtanba, főiskolai szinten próbáltam tanítani például a hangtani ismereteket. Nagy emberfej-keresztmetszetet rajzoltam, jól láthatóan ábrázolva az artikulációs bázis részeit. A gyerekek rácsodálkoztak a hangok kialakításában részt vevő szervekre, nahát, tanár úr, nem hittük volna, hogy ilyen érdekes lehet például egy felpattanó zárhang története.

Amikor az első, egyben utolsó felső tagozatos osztályom végigharcolta magát a négy éven, világossá vált, le kell lépnem az iskolából. A következő tanév első részét még az iskolában dolgoztam végig. Akkoriban nem lehetett csak úgy ugrálni, akinek nem volt munkahelye, közveszélyes munkakerülésért becsukták. Nem mellesleg, inkább főleg, a családot is el kellett tartani. Az irodalomból és az Abody Béla-féle Négy évszak nyugdíjas lapnak szállított újságcikkek írásából ez nem volt kivitelezhető. Kapóra jött, hogy korábbi iskolai elöljáróm már kiszállt az oktatásból, és a Pest megyei Moziüzemi Vállalatnál talált magának állást. A vergődésemet látván azt mondta, nekem is tud ajánlani valamit. Így lettem körzeti üzemvezető a Budaörsi Járásban. Elég vicces foglalkozás volt ez. Felügyelnem kellett a falusi mozik működését. Tárnoktól Zsámbékon át Piliscsabáig jártam esténként a vidéket, az ellenőrzési naplókban fontos helye volt annak a bejegyzésnek, mi szerint a mozik a műsorrendnek megfelelő filmet adják. Némely mozisok ugyanis a szovjet filmek helyett hajlamosak voltak engedni a csábításnak, és amerikai filmeket vetítettek suttyomban. Nálam ilyen ügyben senki nem bukott le. Hát mit tudtam én arról, hogy Pilisszentivánon éppen mi történik, amikor éppen Érden vagyok? Minden utam előtt azért telefonon bejelentkeztem az estére kijelölt objektumba. A vállalat központja Budapest belvárosában, a Kecskeméti utcában volt. Ide ritkábban kellett bemenni, a járási üzemvezető, azaz az én hivatalos támaszpontom a budaörsi Szabadság mozi irodájában volt. Itt évekig a véletlenek költészete suhogott, így például: a Marx Károly (ez ma már Károly király) úti filmszínházban szovjet és szocialista országokban gyártott filmeket játszottak. Ez a már-már misztikus együttállás sokat segített nekem. Hivatali óráimban, amikor üres volt az iroda, hiszen a mozigépész már fent pergette az éppen esedékes filmet, csend volt, írhattam. Elbeszélések, regénykezdemények készültek a Szabadság moziban. A munka egyébként a korábbiakhoz mérten valóban nagy mozgásteret adott. Időben is, térben is. Este moziztam és járkáltam a járásban, napközben pedig másféle munkákkal kereshettem meg annyi pénzt, amiből megélhettünk.

Ezek rendkívül változatos és sokféle formát ölthettek, ám a róluk szóló beszámolóm már a következő részhez tartozik.