Kultúra

Haydneum Eszterháza Fesztivál a fertődi kastélyban

A magyar és a nemzetközi régizenei élet kiemelkedő alakjainak részvételével szervez fesztivált a Haydneum – Magyar Régizenei Központ szeptember 1–6-án a fertődi Esterházy-kastélyban. Az első alkalommal meghirdetett eseménysorozat középpontjában Mária Terézia császárné látogatásának 250. évfordulója áll.

Haydneum Eszterháza Fesztivál a fertődi kastélyban
A fertődi Esterházy kastély
Fotó: Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A fesztivál célja, hogy szeptember első napjaiban pezsgő régizenei központtá váljon a fertődi Esterházy-kastély, megidézve Pompakedvelő (vagy Fényes) Miklós 18. századi udvarának Joseph Haydn által irányított, rendkívüli zenei életét – közölték a szervezők szerdán.

Mint kiemelték, a rendezvénysorozat egyediségét a magas színvonalú, kizárólag korhű hangszereken előadott, autentikus produkciók, a kiváló közreműködő művészek és a kastély egyedülálló atmoszférája együttesen biztosítják.
   
A szeptember 1-jei nyitókoncerten újra felcsendül a Haydn L'infedelta delusa (Aki hűtlen, pórul jár) című operája, melyet egykor Mária Terézia is elragadtatással hallgatott.
   
A mostani előadás szereplői Ella Smith új-zélandi szoprán és Bernhard Berchtold osztrák tenor, a magyar énekesek közül pedig Kalafszky Adriána (szoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Szélpál Szilveszter (bariton) vesznek részt a produkcióban, amelyet az Orfeo Zenekart élén Vashegyi György vezényel.
   
Szeptember 2-án két világszerte elismert muzsikus lép színpadra Haydn, Mozart és Carl Philipp Emanuel Bach műveivel.
   
A számtalan díjjal rendelkező brit barokk hegedűs, Rachel Podger mindamellett, hogy koncertezik, és lemezeket vesz fel, számos fesztivál létrejöttében vállalt aktív szerepet.Partnere a dél-afrikai-ausztrál Kristian Bezuidenhout lesz, napjaink egyik legjelentősebb billentyűs művésze, aki egyaránt otthon van a fortepiano, a csembaló és a modern zongora világában – áll a közleményben.
   
Másnap Eszterházára látogat az olasz VenEthos Ensemble, amelynek tagjai 2016 óta játszanak együtt. Ezúttal Boccherini-Mozart-Haydn programjukat hallgathatja meg a közönség.
   
Szeptember 4-én kamaraesttel folytatódik a fesztivál, Szutrély Katalin szoprán és a Hollandiában élő fortepianoművész, Somlai Petra szereplésével. Haydn-Schubert műsoruk során szonátákat, dalokat és egy szólókantátát szólaltatnak meg.
   
A következő napon ismét a nemzetközi pódiumról érkezik egy zenekar, a belga Il Gardellino Orchestra Benda-Haydn-Galuppi-Werner-műsorával.
   
A fesztivál szeptember 6-án zárul a Haydneum rezidens együttese, a Vashegyi György vezette Orfeo Zenekar Haydn-Mozart koncertjével, melyen közreműködik Szutrély Katalin és Somlai Petra.
   
A koncertek mellett további kísérőprogramok is várják a közönséget: Bősze Ádám zenés sétát tart Ünnepek és hétköznapok címmel a kastély kertjében, Berecz András Mese a muzsikáról című műsorában pedig a zene születéséről és hatalmáról szóló mesék lesznek hallhatók – közölték a szervezők.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom