Kultúra
Ókovács Szilveszter marad az Opera főigazgatója
Csák János egymaga döntött a kérdésben

Megismételt pályázaton diadalmaskodott Ókovács Szilveszter, miután Csák János kulturális és innovációs miniszter ma közösségi oldalán bejelentette, továbbra is ő vezetheti a Magyar Állami Operaházat. A tárcavezető nem sokkal a határidő lejárta előtt, szinte az utolsó utáni pillanatban hozta nyilvánosságra a döntését.
A kevés jelöltre való hivatkozással eredménytelennek nyilvánított első után kiírt, második megmérettetésre végül összesen tizenegyen jelentkeztek. A sorokban akadtak, akik Ókovácsnak kvázi beosztottjai, illetve olyan is, aki azt mondta a jelenlegi főigazgatónak, nem lép föl ellene.
A kulturális és innovációs tárca által felkért bírálóbizottság április 26–27-én hallgatta meg a jelölteket. A népes grémium tagja volt Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok és Kiss-B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kovács János karmester, Szakály György táncművész, Rockenbauer Zoltán korábbi miniszter, Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár, Gyimesi László zenész míg magának az Operaháznak a dolgozóit Fahidi Patrícia hegedűművész képviselte.
E testületnek csupán a jelöltek alkalmasságát kellett vizsgálnia, és a többségi döntés után csak javaslattételi joguk volt. A végső szót a munkáltatónak, azaz a miniszternek kellett meghoznia az ülést követő harminc napon belül – ez történt meg péntek délután.