Kultúra
Kibontotta Pilinszky a kockát, kereszt lett belőle

Vecsei H. Miklós rendezésében került színpadra idén februárban a QJÚB alkotócsoport A kocka kibontása című koncertszínházi előadása. A darab Pilinszky János életrajzára, tizenegy versére és esszéjére épül, de emellett helyet kap benne Csoóri Sándor költészete is, amelyet az együttes az előző, Párbeszéd a sötétben címet előadásában már feldolgozott, s eddig már több mint húszezren nézték meg.
„A Párbeszéd a sötétben című előadással bejártuk a Kárpát-medencét Marosvásárhelytől a Művészetek Völgyéig, kőszínházaktól fesztiválokig számos helyen megfordult a produkció. A QJÚB különleges látványvilágot hoz, amelyben Pilinszky és Csoóri gondolatai, üzenete, a zene és a vetített installáció segítségével eljuthat a ma emberéhez. Az előadásnak számos aktuális üzenete van, amely érvényes a ma történéseire is, ezzel szeretnénk hitet tenni olyan értékek mellett, amelyek kiveszőben vannak” – nyilatkozta Vecsei.

A QJÚB a színház, a zene és a performansz határterületein mozgó alkotócsapat, tagjai az alapító Vecsei H. Miklós mellett Hegedűs Bori (ének), Mihalik Ábel (dob), Frimmel Jakab (billentyű, elektronika), Paczári Viktor (basszusgitár) és Ratkóczi Huba (szólógitár).
Az előadás névadója is a költő volt, Pilinszky egyik esszéjében arról ír, hogy ha egy kockát kinyitunk, akkor keresztet kapunk. Ez a kép adja az előadócsapat identitását is, amelyben ők jelképezik a kockát, és az ő csoportosulásuk kibontását próbálják megalkotni.
Előadásformájuk elsőre szokatlannak hathat. Ezt egyrészt Pilinszky János és Csoóri Sándor eltérő költészete válthatja ki, másrészt a nem megszokott zenei megközelítés, ahogyan az egyes verseket, életszakaszokat megzenésítették. Sok zenei feldolgozása van Pilinszky verseinek és mostanára már Csoóri Sándor költeményeiből is egyre több dal született, köszönhetően a szintén Vecsei által megálmodott Csoóri-szalonnak, ahol tavaly minden hónapban egy ismert magyar zenekar vagy énekes mutatott be egy általa megzenésített Csoóri Sándor verset.
A kocka kibontása című előadás viszont egyáltalán nem a szokásos módon nyúlt ezekhez a versekhez. Sok keményebb, szélsőségesebb zenei rész is megjelenik egy-egy dalban.

Nem csak a közönségnek különleges élmény egy ilyen koncertszínházi darab, hanem az előadóknak is új szemléletre és nyitottságra van szükségük. Mihalik Ábel elmondta, hogy eleinte milyen nehéz volt számára, hogy egy-egy dal után nem kap egyből visszajelzést a közönségtől, taps formájában, mint egy megszokott koncerten, hanem csak az előadás végén dől el, hogy mennyire tetszett összességében a nézőknek a közös alkotás.
A QJÚB egyetlen női tagja, Hegedűs Bori pedig úgy fogalmazott, hogy szerinte valójában ennek a formának van igazán értelme, mert ez egy olyan koncert, ami nem csak buliztatni szeretné a közönséget, hanem gondolatokat is ad át, olyanokat, amelyben minden szónak súlya van.
Vecsei úgy látja, hogy ma már nagyon nehéz olyat mondani a színházban, ami alapjában „felráz” egy embert, vagy úgy hazaengedni a közönséget egy előadás után, hogy azt érezzük, valami változott bennünk, hiszen minden nap rengeteg beszéd és kép hat ránk. Ennek kapcsán keresték a megfelelő formát, ami talán könnyebben megszólítja a közönséget. Úgy érezték, hogy ma a világban zajló eseményekre legjobban Pilinszky életművével tudnak válaszolni.
Áprilisban Erdélyben mutatták be a darabot, a nyár folyamán viszont több itthoni előadás közül választhatunk majd, ha kíváncsiak vagyunk erre az eklektikus koncertszínházi élményre, amely nem csak a színházat és a zenét ötvözi, hanem ehhez még egy látványos vetítést is társít a háttérben, kiegészítve különböző fényeffektekkel. A díszletet és a vetített látványvilágot a KiégőIzzók csapata és Koltay Dorottya Szonja jegyzik.
A Kocka kibontása legközelebb május 27-én látható Zsámbékon, majd június 7-én a MOM Kulturális Központban, 29-én pedig Szegeden. De emellett több hazai fesztiválon is találkozhatunk a QJÚB csapatával, például a Bánkitó Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, vagy az Ördögkatlan Fesztiválon, október 25-én a Müpában is színpadra lép az együttes.