Kultúra

A 40 éves István, a király a Sportarénában ünnepel

Minden idők legsikeresebb hazai rockoperáját Szörényi Levente és Bródy János írta, és 1983-ban a Királydombon mutatták be

Másfél órás élményszínház, a közönség bevonása, három színpad, gyermekkórus és tánckar várja a nézőket az István, a király című rockopera új, 40. születésnapi dupla előadásán augusztus 19-én a Budapest Sportarénában.

A 40 éves István, a király a Sportarénában ünnepel
Az István, a király rockopera a Sportarénában 2008-ban
Fotó: MH archiv/Horváth Péter Gyula

„Nem az a kérdés, hogy István vagy Koppány, mert a közönség már eldöntötte, hogy István és Koppány. Ez a kétpólusosság olyan egyedülálló energiaforrás, amelyre valóban büszkék lehetnénk, és itt az ideje, hogy ezt megértessük magunkkal” – mondta Novák Péter, az előadás rendezője a produkció csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Minden idők legsikeresebb hazai rockoperáját Szörényi Levente és Bródy János írta, és 1983-ban a Királydombon mutatták be. A mostani rendezésben István királyt Koltai-Nagy Balázs, Saroltot Schell Judit, Gizellát Horányi Juli, Koppányt Baricz Gergő, Rékát Herczku Ágnes, Tordát Köteles Leander, a Sámánt pedig Sena Dagadu alakítja.

Kapcsolódó írásaink