Kultúra
A kantelét pengető észt farkas és a tündérek hegedűse
Nagy közönségsikerrel zárult az I. Nemzetközi Mesemondó Fesztivál a Karinthy Színházban

Hatalmas nevetésekkel, könnyekkel, meghatottsággal és varázslatokkal teli napokat tölthettek a Karinthy Színházban, akik részt vettek a múlt hétvégén rendezett Nemzetközi Mesemondó Fesztiválon, amelynek a művészeti vezetője Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó volt. Kipróbált mesemondó barátait hallhattuk három napon át, akik mind különböző égtájról érkeztek Budapestre.
Piret Paar Észtországból, Tom Muir, aki közigazgatásilag skót, de büszkén vallja magát vikingnek, az Orkney Szigetek legészakibb részéről, a Talemaidens három hölgye, akiket a magyar közönség Múzsáknak keresztelt el, Görögországból: Krétáról és Athénból.

A megnyitón Berecz István Kossuth-djías táncművész a Sarkantyú zenekarral és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosaival igyekezett megadni a jellegzetesen magyaros, tüzes alaphangot a mesemondáshoz, hatalmas sikerük volt, csakhogy elsőnek a halk szavú, vékony, ősz hajú, de nagyon élénk tekintetű Piret Paar lépett utánuk színpadra, aki rögtön elsőnek egy temetésen játszódó történetet mesélt. Kissé panaszkodott is, hogy egy ilyen produkció után nem olyan könnyű átállni az általa megszokott regiszterre, de miután két előadást megnéztünk tőle, és sok remek csalafintaságot is hallottunk, már tudtuk, hogy nem kell őt félteni.

Piret Paar, akinek számos mesekönyve is megjelent Észtországban gyakran olyan történeteket mesél, amelyeket az édesanyjától hallott, akinek az ő édesanyja mesélte és így tovább, egészen az 1840-es évekig visszamenően. Csodálatos módon ezt mi, magyarok le is tudtuk ellenőrizni, mivel Piret feltámadt halottról szóló történetéhez hasonlót Jókai Mór is megírt, hangulatukban pedig a Gaal György-féle első lejegyzett magyar mesékre is hasonlítottak a hallottak. Az észt mesemondó arról is beszélt, hogy sokáig húzódozott attól, hogy leírja a meséit, mert azt gondolta, hogy akkor így véglegesek lesznek a mesék, de amikor felkérték mesekönyv készítésére, elkezdte kérlelni a meséit, szám szerint hét mesét, hogy engedjék leírni magukat, és megígérte nekik, hogy cserében nagyon-nagyon sokszor el fogja őket mesélni.
Csodálatosan tanulságos meséi mellett fekete humorú mesét is hallhattunk, és megtudtuk, hogyan játszik kantelén és hogyan énekel egy nagyon-nagyon éhes észt farkas. De amikor egy másik mese kapcsán nekünk szegezte a kérdést, hogy milyen hangutánzó szóval fejezzük ki magyarul, hogy a kutya szalad, abba bizony nem csak a tolmács izzadt bele. Piret arról is beszélt, hogy a mesék gyógyítanak, a mesemondó magát is tudja gyógyítani, vigasztalni a meséivel, és másoknak is tud segíteni.

Tom Muirtól csodálatos viking meséket hallottunk, amelyek akkor keletkeztek, amikor még földrajz könyvek sem voltak, és ezekből a mesékből tanították az ifjú hajósokat. Hamusöprögető és a tengeri féreg címmel egy olyasféle mesét hallhattunk, mintha Hammas Gyurkát Kukorica Jancsival egybegyúrta volna valaki, és kiteszi őket a tengerpartra.
A tündérekről az derült ki Tom meséjéből, hogy nem nagyon jó velük kezdeni az embernek. Számtalan magyar mese is hasonló véleményen van. Egy bizonyos fajta időutazás Piret és Tom egy-egy meséjében is szerepelt. Mind a két mesében a zene miatt utazott több száz évet az időben a mesehős. Az egyik az égi muzsikát hallgatva tévedt el, a másik maga ment muzsikálni a tündéreknek, csakhogy mire visszaértek az időutazók, már nem élt senki, akit ismertek és szerettek, és megváltozott minden ott, ahol egykor éltek.
Tom már abban az időben is mesékkel foglalkozott, amikor az idősebbek inkább elfelejteni szerették volna a régi történeteket, de mindig akadt egy-egy ember, aki még tudott régi meséket, sőt olyan is, aki Tom bátorítására mesélni is kezdett.

A Talemaidens görög hölgyei (két filológus és egy óvónő) Zeusz viselt dolgairól meséltek, Héra haragjáról, Europé szerencséjéről és Szemelé szerencsétlenségéről, Pallasz Athéné és Dionüszosz születéséről, közben pedig lakodalmas és szomorú szerelmes dalokat énekeltek, ízléssel , fűszerként keverve némi pajkosságot, és annál több vidám életbölcsességet, mai kiszólásokat az ókori szerelmi témákhoz.
Berecz András a mesemondásról és a mesemondóról szóló mesével kezdte a maga mondókáját. A mesélőt arról lehetett megismerni, hogy míg a többi serénykedett, hajlongott, munkálkodott, ez az egy csak állt, és még a kezét is hátratette. S mindez még azokban az időkben volt, amikor még nem léteztek epigrammák sem. Később aztán sorra jött Hazug Pista és Szamár Jóska, akiket Berecz András mesterének tart. A fesztiválon többször is hallhattuk tőle azt a bölcsességet, amelyet Hazug Pistától tanult, hogy az embernek azért van két füle, és csak egy nyelve, hogy két annyit hallgasson, mint amennyit beszél. Ez a mesemondóknak is jó tanács, de sokan mások is megszívlelhetik haszonnal.
Végül valahol Kunhegyes táján a pusztaságban rézelejétől enyhén bűzös pálinkák fölött üldögéltek a mesehősök, köztük talán maga a mesemondó is, arra várva, hogy a kocsma tulajdonosa, Pali bácsi, akinek a jobb kezén hat ujja volt, megérkezzen, és mondjon valamit, amitől ezt a rossz pálinkát mégiscsak meg lehet inni. Kivételesen virtuóz előadást láttunk, hallottunk, pedig Berecz András munkásságát évtizedek óta követjük.
Minden mesemondó tolmáccsal mesélt, és végül az ő munkájuk külön ízt, külön dimenziót hozott a mesélésbe. Piret gyakran megkérdezte a tolmácsot és a nézőket, hogyan teszik ezt meg azt a magyar kutyák, farkasok, magyar halottak is szoktak-e feltámadni, és hasonlókat. Míg Tom arra kapacitálta a maga tolmácsát, hogyha ő akkorát rikkant vikingesen, hogy a néző majd kiesik a székből ijedtében, akkor a tolmács is rikkantson ugyanolyat. A görögök tolmácsa viszont végig minden dalt velük énekelt, de úgy mintha mindennap ezeket a dalokat énekelné.
Ha sajnálhattuk is, hogy az anyanyelvi mesemondás minden ízét nem élvezhetjük, kaptunk helyette más mulatságot, sok nevetést és kedvességet.
A fesztivál utolsó napja népmese konferenciával kezdődött, amelyen részt vett tolmácsostul az összes mesemondó, és a nézőtér sem maradt árván. Berecz András legelőször azt tudakolta meg, ki hogyan lett mesemondó, majd pedig, hogy ki milyen kínos helyzetből vágta ki magát úgy, hogy a meséje győzedelmeskedett.
Piret arról beszélt, hogy egyszer harminc unott gitáros férfinak kellett mesélnie, és azt mesélte nekik, hogy az ő apja is gitáros volt, és mindig, ha hívták zenélni, hagyott csapot-papot. Mikor egyszer három nap után megjött a lakodalomból, és a felesége hívta krumplit szedni, ő vitt egy sámlit, elé ült, és gitározott neki, az asszony meg szedte a krumplit, így éltek, és nagyon szerették egymást. Ezek után Piret végre elmondhatta nekik az észt népmeséket is.
A görögök egy zajos fesztiválon léptek fel, és kitalálták, hogy ha a nézők úgysem tudnak majd figyelni, akkor ők egymásnak mesélnek, egymást szórakoztatják, így alakult ki az a stílusuk, ami nekünk annyira tetszett.
Tom egyszer, valahol Svédországban nem szomjas vikingeknek mesélt, kevés eséllyel arra, hogy bárki figyeljen rá, de a fickók közt akadt egy, aki maga is tudott régi meséket, össze is barátkoztak,és azóta már ő is mesemondó lett.
Berecz Andrásnak az volt a feladata, hogy a svédasztalos ebéd alatt meséljen konferenciázó jogászoknak. Látta, hogy már nemigen fér a fejükbe semmi, ezért háttal kezdett mesélni, hogy ne zavarjon senkit. De persze megkérték, hogy forduljon meg, sőt újabb meghívást is kapott.

A konferencia végén Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatója értékelve a három napot, elmondta, hogy az ő ötlete volt a mesemondó fesztivál, és nagy gondot fordítottak arra előzetesen, hogy a potenciális hazai közönséggel megértessék, hogy mesélésen nem azt kell érteni, hogy majd valaki Benedek Elek valamelyik könyvéből népmeséket olvas fel, hanem egészen mást.
Mint mondta, sokkal többen jöttek el, mint amennyi nézőre számítottak, és látszik, hogy a műfajban van lehetőség, és már biztos abban, hogy jövőre is lesz Nemzetközi Népmese Fesztivál a Karinthy Színházban. Úgy tervezi, hogy a most élőben rögzített videóanyagból leírják a meséket, amelyek a fesztiválon elhangzottak, és őszre könyv alakban kiadják.
Berecz András arról beszélt, hogy a mesemondó kiteszi a szívét, egész lényét kinyitja, odaadja, amikor kiáll mesélni, ezenkívül pedig egy-egy nemzet kultúráját képviseli egy személyben, és mi most ezt kaptuk három napon át a mesemondóktól. Megköszönte, hogy a színház befogadta a népmesét, mert mint mondta: a két műfaj rokonságban áll egymással.