Kultúra

Prága csillagászati órája idősebb, mint Shakespeare vagy az Amerikai Egyesült Államok

200 évvel azelőtt lett kész az óra, hogy az ember megtudta, hogy a Föld kering a Nap körül

Egy varázslatos csillagászati óraművet mutatunk, mely még a mai napig (persze renoválások után) teszi a dolgát - írja a földjáró.hu. 

Egyike a város legkedveltebb látnivalóinak, egyben a világ egyik leghíresebb óraműve a prágai nevezetesség. Valószínű, hogy 1410-re datálható a születése, készítője pedig a Hanuš névre hallgató mester volt. Rossz nyelvek szerint miután elkészült a remekművel, egész egyszerűen megvakíttatták, hogy soha többet ne tudjon ilyen gyönyörű órát tervezni és kivitelezni. A mesterember pedig dühében összetörte azt, amit aztán nehéz volt helyreállítani. Később fény derült rá, hogy az egész mítosz balgaság, a valódi alkotó Kadaňi Mikuláš császári órásmester volt, aki a Károly Egyetem csillagászával együttműködve tervezte meg az órát.

Igazából ez a csillagászati óra nagyon sok viszontagságot élt már túl, rebesgetik a szimbolikát, hogy mikor az óra elromlik, rongálódik, akkor egész Prága szenved, mi több, a kis csontváz figura bólogatni fog a fejével, ha a város nagy bajba kerül. Igazából az a nagyon fontos, hogy sose kopjon meg a fénye, így a cseh fővárost sem hanyagolják el.

Vicces adalék, hogy körülbelül 200 évvel azelőtt lett kész az óra, hogy az ember megtudja: a Föld kering a Nap körül. Ezért is látunk összesen 4 fázist jelölve az órán: narancssárga, fekete, zöld és kék motívumok veszik körbe a Földet, a Nap pedig egy gyönyörű arany gömb, ami körbejárja a Földet és a négy közül valamelyik szín fölött lebeg. Pontatlan és nem túl hasznos ez az időmérés, de az világossá válik az órára pillantva, hogy a nap mely szakaszában járunk. A holdciklusokat pontosan ábrázolja és az is kiderül belőle, hogy pontosan mely csillagképben van az égitest.

Az óra legkülső gyűrűjén a jól ismert 24 órás napot mutatja, kiemelvén a naplementét. Az arany kéz figura minden nap mozog, az utolsó naplemente óta eltelt órákat mutatja meg. Úgy is vehetjük, hogy a kéztől viszonyítva élhetjük meg a következő napnyugtát, amikor Prága az egyik legszebb arcát mutatja. Az óramű alatt egy öröknaptárt láthatunk, amely 80 évvel később került a helyére.

Az Orloj minden egészkor rákezd az órajátékra, melynek a 12 apostol a főszereplője és hatalmas érdeklődéssel figyelik Prága látogatói. Az egész játék a csontváz kötélhúzásával és a homokóra megfordításával kezdődik. Majd kinyílnak az ablakok és megjelennek az apostolok, hogy áldásukat osszák a népre, Szent Péter vezetésével. Kakaskukorékolással lesz vége a látványosságnak.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom