Kultúra

Kiderült, mikor nyithat újra a Notre Dame

 Publikálták a megvalósítás terveit

A 2019-es tűzvész után most már tudjuk, hogy mikor nyit újra Párizs gótikus katedrálisa – írja a földjáró.hu.

Kiderült, mikor nyithat újra a Notre Dame
Notre Dame
Fotó: NorthFoto

2024 – ekkorra datálják az újranyitást (egyes részek már már 2020 májusa és szeptember óta látogathatók). Ráadásul már publikálták is a megvalósítás terveit. A 2024-es nyitás nem is teljesen elérhetetlen, ráadásul mint tudjuk, ekkor rendezik az olimpiai játékokat a francia fővárosban, így még sürgetőbb a gótikus ikon elkészülte. Úgy számolnak, a százszázalékos állapotot csak három évvel később érik majd el, hiszen ekkorra tudják megvalósítani a hatmillió euróból kigazdálkodott renoválás összes szakaszát.

Objektum doboz

A fáma a katedrális közvetlen környezetéről és a mellette található parkról is szól, illetve a közeli föld alatti parkolóhelyet is átalakítják látogatóközponttá, kulturális térré.

Kapcsolódó írásaink