Kultúra
Az emblematikus gothzenekar újra Budapesten játszik
The Sisters of Mercy a Dürer Kertben

A The Sisters of Mercy 1980-ban alakult, és noha csak három lemezük jelent meg, máig az egyik legnagyobb hatású gothformációnak számít. Az azóta kultikussá vált zenekar megalakításakor Andrew Eldritch és Gary Marx egyáltalán nem szövögetett világmegváltó terveket, „csupán” szerették volna, hogy az ő zenéjük szóljon a rádióban.
Nevüket Leonard Cohen Sisters of Mercy c. dalából kölcsönözték, mert ahogy ők mondták, „a Captains of Industry név nem lett volna annyira vicces”.
A leedsi zenekar végül Craig Adams basszusgitárossal és Ben Gunn gitárossal vált teljessé, Eldritch pedig a dobokat teljesen a mikrofonra cserélte. Így került a képbe a Doktor Avalanche-nek nevezett dobgép, Eldritch mára egyetlen állandó zenésztársa. A csapat első nagylemeze 1985-ben jelent meg First and Last and Always címmel, a turné pedig olyan hevesre sikeredett, hogy végül mindenki otthagyta Eldritcht.
Először a The Sisterhood néven igyekeztek továbbvinni a The Sisters of Mercy-számokat, majd egy jogi csavar folytán Eldritch ellehetetlenítette a Sisterhood név használatát, a többiek pedig megalakították végül a The Missiont. A többi már történelem: a The Mission fényes sikereket ért el, míg Eldritch 1987-ben a Floodlanddel bizonyította dalszerzői tehetségét – és vitte tovább a The Sisters of Mercy örökségét –, ahol a gitárok helyett immáron a billentyűk kerültek előtérbe.
A The Sisters of Mercy harmadik és egyben utolsó albuma 1990-ben jelent meg Vision Thing címmel, ám ez közel sem jelenti a zenekar végét. Eldritch, Doktor Avalanche és állandóan változó legénysége negyven év után is aktív a színpadokon, sőt, noha felvételeken nem érhető el egy sem, időnként élőben új dalokkal is megörvendeztetik a közönséget.
Koncertjeik intenzívek, baljósak és elsöprő erejűek, október 11-én pedig mi is átadhatjuk magunkat az irgalmas nővéreknek a Dürer Kertben.