A hörgő ökör vaja

Kőrösi Csoma Sándor (Csomakőrös, 1784. március 27. – Dardzsiling, 1842. április 11.) a magyarság eredetét kereste. Igen komoly egyetemi tanulmányok után már elismert tudósként indult el Belső-Ázsiába. Hosszú gyalogútja végén eljutott Nyugat-Tibetbe, Ladakba. A Himalája négy-ötezer méter magasságában felépített buddhista kolostorokban hét évig tanulmányozta a tibeti nyelvet, és buddhistává vált. Indiába utazva kiadta tibeti-angol szótárát és tibeti nyelvtanát. Körösi Csoma Sándorban a tibetológia tudományának megalapozóját tisztelhetjük. Az már csak apró mellékkörülménynek mondható, hogy Japánban a buddhizmus szentjének ismerték el.

A ma embere számára szinte elképzelhetetlenül nehéz körülmények között töltötte el tibeti tanulmányainak éveit. Erről ő maga a következőképpen ír: „hatalmas birkabőr köpenybe burkolóztam, amelynek gyapjas belseje volt. Túlzás lenne azt mondani, hogy most már kényelmesen végeztem a munkámat, de legalább el tudtam olvasni néhány szöveget, míg tartott a nappali világosság. Írni nem tudtam, mert a tinta befagyott. Tüzet épp annyit raktunk, amennyi szükséges volt a főzéshez. Egy szolgáló jött, aki az étket készíti nekünk, tüzet rak szárított trágyával, ha úgy hozza a szükség, és mindig melegen tartja az elmaradhatatlan és nélkülözhetetlen vajjal főzött, sós teát.”

Tibetben évezredek óta nagy becsben tartott étel vagy ital a jakvajas tea. Ható- és tápanyag-tartalma igen magas. Véd a betegségektől. A tibetiek naponta sokat isznak ebből a teából, ami immunrendszerük megvédése mellett sok energiát is ad. A Himalája népeinek konyhájára nagy hatással voltak és vannak az indiai, kínai főzésmódszerek, a fűszereik is hasonlóak. A tibeti ételek mégis erősen különböznek más népekéitől, a hagyományos tibeti konyhában használt alapanyagok szinte kivétel nélkül a tibeti magas fennsíkról származnak.

Fő táplálékaik az árpa, a hús és a tejtermékek. Legfontosabb ételük a campa, ami pirított, hántolatlan árpából készített finomliszt. Ezt a következőképpen készítik el és fogyasztják: egy csészében a jakvajra forró vizet öntenek, erre teszik a pirított, őrölt árpát, amit aztán ujjaikkal összegyúrnak. Ha teával készítik a campát, a lisztet a sózott jakvajas teával keverik csomómentessé. Amikor a massza besűrűsödött, apró golyókat formálnak belőle, és megeszik azokat.

Már csak azt kell tisztáznunk, hogy mi is ez, a mi vidékünkön jórészt ismeretlen állat, a jak. A szó tibeti. Az állat eredete vita tárgya, annyi minden esetre bizonyos, hogy a mi szarvasmarhánk rokona. Hogy aztán a közös ős az őstulok vagy a bölény volt, erről vitatkoznak a tudósok. A svéd Linné 1766-ban elhelyezte az állatot a rendjében Bos Grunniens név alatt, ennek jelentése: hörgő ökör. Tekintélyes nagyságú élőlényekről van szó, a jakbikák súlya közelíti a 600 kilogrammot, a teheneké pedig 250 kilogramm is lehet.

Ha nagyon szeretnénk a jakokat a maguk valóságában tanulmányozni, nem kell Tibetbe mennünk. A jóval közelebbi Svájcban él Európa legnagyobb emigráns tibeti közössége. Az Alpokban kis tibeti kolostorokat építettek, és jó huszonöt év óta egy jakcsorda is él ott.