Kultúra

Benedek Miklós titkolja, milyen rejtélyes betegség támadta meg a szervezetét 

A színész nincs jól, gyakran fulladozik, és fáj a lába

Úgy tűnt, Benedek Miklós felépül súlyos betegségéből, azonban másodszor is visszakerült a kórházba. A színész nincs jól, gyakran fulladozik, és fáj a lába – számolt be róla a Ripost.

Betegsége ellenére bizakodik, hogy jobban lesz, és visszatérhet a színpadra.

"Nem sokáig voltam otthon, mert a múlt héten sajnos visszakerültem a kórházba.

Kedden voltam kontrollon, és azt mondta a főorvos, hogy bent kell maradnom. Nem mondanám, hogy jól vagyok: az egyik nap ilyen, a másik olyan. Néha fulladozom, fáj a lábam.

Nemrég nagyobb szív- és tüdővizsgálaton estem át, sajnos nincs teljesen rendben a szervezetem" – nyilatkozta a Star magazinnak.

„Jó volna újra a rivaldafényben állni.”

Benedek Miklós az utóbbi időben játszani sem tudott, de mielőbb vissza akar térni.

Szeptemberben szeretnék színpadra állni.

Kiváló darabokban játszom, jó volna újra a rivaldafényben állni. Három előadásban térek majd vissza. A Hárman a padonban Egri Mártával és Gálvölgyi Jánossal szerepelek. Ez az a darab, amit a pandémia alatt előbb online mutattunk be, és csak aztán játszottuk színpadon. Idén már tizenegy éve vagyok részese a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc-klasszikusnak, és ha még bírom, szívesen újra magamra ölteném Turai szerepét, valamint Az imposztort is jó volna, ha felújítanák, mert az még csak keveset ment. Bár őszinte leszek: a jelenlegi állapotomban még nem tudom elképzelni, hogy színpadra álljak" – jelentette ki Benedek Miklós.

A színművész elárulta, meddig szeretne még rivaldafényben maradni.

Ameddig csak bírom! Volt már olyan, hogy betegen nyomtam le előadásokat, de most abban sem vagyok biztos, hogy el tudnék menni a Vígszínház egyik oldalából a másikba anélkül, hogy ne fáradnék el"

– árulta el, majd hozzáfűzte, hálával tartozik az egészségügyieknek, mert fantasztikus ellátásban volt része.

Egytől-egyig nagyon elhivatott, profi és udvarias emberek. Kiváló humorérzékük van, mindig sokat viccelődünk a bent létem alatt. Számomra megcáfolódott az a tény, hogy bármi is rosszul működne. Nem az udvariaskodás mondatja ezt velem, tényleg valódi, a szakmájukat szeretettel és odafigyeléssel végző emberek vigyáznak rám. Jómagam is döbbenten nézem, hogy az orvosi stáb mennyire rendben van, minden klappol körülöttük"

– mondta a színművész.

Kapcsolódó írásaink