Kultúra
Különleges koncertprogrammal várják a közönséget a Budapesti Vonósok a Vigadóban
A zenekar hangversenyét Biber Battalia á 10 című, Bacchusnak dedikált műve nyitja

A szervezők közleménye szerint a zenekar hangversenyét az izgalmas hegedűdarabjairól ismert barokk mester, Biber Battalia á 10 című, Bacchusnak dedikált műve nyitja harcias indulóval és csatajelenettel, majd a 20. század máig meghatározó magyar zeneszerzőjének, Farkas Ferencnek csellóra és zenekarra íródott két versenyműve hangzik el. Végül Richard Dehmel költeménye, a Megdicsőült éj által inspirált Schönberg-kompozíciót hallhat a közönség.
Mint a közleményben felidézik, Farkas Ferenc Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző Weiner Leónál és Siklós Albertnél folytatta tanulmányait, majd Olaszországban Ottorino Respighi növendéke volt. Így az olasz kultúra számos művére rányomta bélyegét.
Farkas Ferenc – aki többek között Kurtág, Ligeti, Jeney, Kocsár, Petrovics és Vidovszky tanára is volt – az est folyamán elhangzó két versenyművet 1964-ben komponálta. A Trittico concertatót csellóra és vonószenekarra Gaspar Cassado világhírű gordonkaművésznek, a Concertino all'anticát pedig Liebner Jánosnak eredetileg nem is csellóra, hanem barytonra, arra a hangszerre, amelyen Esterházy Miklós herceg – Haydn egykori kenyéradója – is játszott.
A versenyművekben a szólóhangszer és a zenekar „harca” jelenik meg, a barátságos versengésben Perényi Miklós lesz a Budapesti Vonósok partnere.
A koncertprogram a Megdicsőült éj című, Richard Dehmel-költemény inspirálta Schönberg-kompozícióval – a zeneszerző leggyakrabban előadott művével – ér véget, amely egy más gyermekével várandós asszony és férje párbeszédét ábrázolja a késő romantika tobzódó zenei eszközeivel.
A koncerten a Budapesti Vonósok és Perényi Miklós gordonkaművész mellett közreműködik Tompos Kátya színművész és Pilz János koncertmester.