Kultúra
Többé nem lesz ingyenesen látogatható a római Pantheon

A belépőjegy öt euróba fog kerülni, de a 25 év alatti nagykorúaktól csak két eurót kérnek – tette hozzá a tárca.
A bevételen a kulturális minisztérium és a római egyházmegye 70–30 százalékos arányban osztozik.
A Pantheonban celebrált misék továbbra is ingyenesen látogathatók, és a római lakosoknak, a kiskorúaknak, valamint a személyzetnek sem kell fizetnie a belépésért.
Egyelőre nem tudni, hogy mikortól kell fizetniük a belépésért a Pantheon látogatóinak. A belépés jelenleg ingyenes, de hétvégén, illetve ünnepnapokon foglaláshoz kötött.
Az eladott jegyekből befolyó összegeket elsősorban az időszámításunk előtt 27–25-ben épült látványosság állagának megőrzésére fordítják. A jegyváltás egyúttal hozzájárul a látogatók hatékonyabb ellenőrzéséhez – magyarázta a minisztérium.
A Pantheont évente mintegy hétmillióan keresik fel, ezzel a hatalmas épület, amelynek kupoláján egy kilenc méter átmérőjű, kör alakú nyílás található, Róma leglátogatottabb műemléke.
A Pantheon Róma belvárosában, a Piazza Navona közelében található. Az épület többször leégett, és Hadrianus római császár gyakorlatilag teljesen újjáépíttette. 609-ben keresztény templommá szentelték fel Szűz Mária és valamennyi keresztény mártír tiszteletére. Az épületben rendszeresen miséznek, és számos híresség, köztük Raffaello (1483–1520) olasz festő, valamint olasz királyok nyughelye.
Daniele Micheletti, a Pantheon főesperese elmondta, hogy a római gyakorlat szerint egyetlen templom sem szedhet belépődíjat, így a Pantheon ilyen szempontból különleges eset. Rámutatott: mivel az állam a felelős a műemlék megóvásáért, és fizeti az ezzel járó magas költségeket, nem maradhattak érzéketlenek a minisztérium igényeivel szemben.