Kultúra

Magyar sikerek a portói nemzetközi filmfesztiválon

Az NFI közleménye szerint A játszmában nyújtott alakításáért Nagy Zsolt a legjobb színész díját kapta meg

Magyar sikerekkel ért véget Porto nemzetközi filmfesztiválja, az idén 43. alkalommal megrendezett Fantasporto: a szakmai zsűri két díjjal is jutalmazta A játszma című ügynökthrillert és elismerő oklevéllel Az unoka című drámát – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) vasárnap az MTI-vel.

Magyar sikerek a portói nemzetközi filmfesztiválon
A Játszma című film alkotói a díszbemutató után a Hangvilla színpadán
Fotó: NFI

Az NFI közleménye szerint A játszmában nyújtott alakításáért Nagy Zsolt a legjobb színész díját kapta meg, a 60-as évek diktatúrájában játszódó film Köbli Norbert által jegyzett forgatókönyve pedig szintén a legjobb lett a portói filmfesztiválon, amelynek szakmai zsűrijét idén Anthony Waller angol rendező, Pedro Farate portugál operatőr, Marina Anna Eich német színésznő és Isabel Pina portugál rendezőnő alkotta.

A játszma című mozifilm a kultfilmmé vált kémthriller, A vizsga (2011) izgalmas folytatása, amelyet tavaly nyáron mutattak be a hazai mozikban. Az alkotás felejthetetlen karaktereit ezúttal is Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter keltette életre a filmvásznon, új főszereplőként Staub Viktória csatlakozott a csapathoz – írják a közleményben.

Fazakas Péter rendező filmje 1963-ban játszódik Budapesten. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes, boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter), azonban felbukkan a múltból a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc.

A filmben nyújtott alakításáért Kulka János korábban elnyerte a legjobb főszereplőnek, Hámori Gabriella a legjobb mellékszereplőnek, Balázs Gábor pedig a legjobb hangért járó Magyar Mozgókép Díjat. A játszma producere Lajos Tamás (Örök tél, A berni követ, Apró mesék).

Az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje, Az unoka egy nyomozós thrillerbe oltott felnövéstörténet a fekete komédia elemeivel árnyalva. A napjainkban játszódó bosszútörténet főhőse egy szelíd, illedelmes irodista fiú, Rudi (Blahó Gergő), aki, miután imádott nagyapja (Jordán Tamás) egy lelketlen csalás áldozata lesz, elhatározza, hogy saját maga szolgáltat igazságot. Az unoka rendezője és forgatókönyvírója Deák Kristóf (Mindenki), producere Zákonyi S. Tamás (BÚÉK!, Szabadság, szerelem, München, Egerszegi) volt – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink