Kultúra

A Gyulai Várszínház előadásaival indul a tavasz a Pesti Vigadóban

Március 5-én Kiss Csaba De mi lett a nővel? című Csehov-átiratában három, az élete zenitjén túl lévő erdélyi vándorszínész nosztalgiázik az eltűnt ifjúságról

Idén tavasszal a Gyulai Várszínház előadásai láthatók a Pesti Vigadó Szó-Szín-Játék sorozatában – áll az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) közleményében.

A Gyulai Várszínház előadásaival indul a tavasz a Pesti Vigadóban
A Gyulai Várszínház előadásaival indul a tavasz a Pesti Vigadóban
Fotó: Facebook/Gyulai Várszínház

Mint írják, március 5-én Kiss Csaba De mi lett a nővel? című Csehov-átiratában három, az élete zenitjén túl lévő erdélyi vándorszínész nosztalgiázik az eltűnt ifjúságról, a régmúlt korokról és egy mitikus nőről. A Béres László rendezésében látható darabban a három utazót Győrffy András, Szélyes Ferenc és Kárp György színművész alakítja.

„A különös dramaturgiájú történetben szerelmek és csalódások, kivégzések és foghúzások, öngyilkosságok és ellenvonatok kavarognak Irina Bikulina ártatlan, mégis felkavaróan buja, szenvedélyes alakja körül” – áll a darab ismertetőjében.

Április 23-án Darvasi László Karády zárkája című zenés monodrámáját láthatja a közönség a sorozatban. A szintén Béres László rendezésében látható darabban Karády Katalin (Bartha Boróka) élete szerepét alakítja. Az ünnepelt dívát ezúttal a Gestapo 525-ös számú cellájában látjuk és halljuk – olvasható a darab ismertetőjében.

A Pesti Vigadó Szó-Szín-Játék sorozatának célja, hogy a vidéki és határon túli színházak és színtársulatok sikeres előadásai, valamint kísérleti és ritkán látható darabok bemutatkozhassanak a budapesti közönségnek.

A Szó-Szín-Játék sorozat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, Oberfrank Pálnak, az MMA rendes tagjának, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának és a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete elnökének művészeti vezetésével jött létre. Az előadásoknak a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpada ad otthont.

További információ a Pesti Vigadó honlapján, a www.vigado.hu oldalon érhető el.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom