Kultúra
A helység kalapácsa – újragondolva
Petőfi-emlékhelyeken is bemutatja új darabját a szatmárnémeti Harag György Társulat

A szatmárnémeti Harag György Társulat a Petőfi-emlékév alkalmából vitte színre A helység kalapácsát, melyben a költő kora legkedveltebb irodalmi műfaját, az eposzt parodizálja – írja az MTI-nek küldött közleményében a teátrum.
Emlékeztetnek: a történet nagyszerűsége épp az egyszerűségében rejlik: a romantika korabeli magyar paraszti élet egy szeletét ragadja ki, és emeli hőskölteményi magasságokba.
Az előadás rendezője Béres László, aki a Tél című stúdióelőadást és a Falstaff nagyszínpadi előadást rendezte a partiumi városban.
„Az elkészült előadásban műfajok keverednek minden szinten: zeneszerző barátomat, Cári Tibort, akivel lassan húsz éve együtt dolgozunk, arra kértem, hogy a Petőfi-szövegből az általam kijelölt szövegrészeket különböző stílusokban – musical, blues, operett, tangó – zenésítse meg” – idézi a rendezőt a közlemény, aki szerint ez igazi zenei bravúr, hiszen nem könnyű „a veretes szövegre” dalokat komponálni ilyen sokféle stílusban.
Béres László szerint ezt a játékosságot követi Bokor Attila koreográfus és Márton Erika díszlet- és jelmeztervező munkája is. A színpadkép „egy sajátos átmenetet képez az eltúlzott népi motívumok és a monumentális giccs között”. „Mindezen eszközök használata a paródia irányába mozdítja el az előadást” – írják.
Az előadás a Dinu Lipatti Filharmóniával együttműködve jött létre, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. A tervek szerint Szatmár megyében több helyszínen és a közeli ismert Petőfi-emlékhelyeken is bemutatják.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a műsorfüzetben úgy fogalmaz, Pertőfit aligha kell bárkinek bemutatni. „Régi barátunk: ismerjük a humorát, tudjuk, milyen ha elérzékenyül, ha indulatos, ha lelkes.”
„Mi, szatmáriak, régi ismerősünkként köszöntjük magukban: tudjuk, hogy Nagykárolyban ismerte meg élete szerelmét, Szendrey Júliát, és – ugyanazon a megyebálon – a későbbi barátot, a »vad grófot«, Teleki Sándort is (akinek koltói birtokán mézesheteiket töltötték utóbb a szerelmesek)” – írta a társulatigazgató.
Emlékeztetett, hogy a költő a közeli Erdődön házasodott és Szatmárnémetiben is megfordult, ő írt először a város még épülő, első kőszínházáról is.
„A Harag György Társulat alkotóközösségében úgy döntöttünk, mosolyogva, nevetve fogunk rá emlékezni, nézőinkkel közösen” - írja Bessenyei, aki szerint a Petőfi-mű vérbő, elavulhatatlan humorát felidézve és újragondolva „sodró előadás” született. Miközben Petőfi korának hőskölteményeit pellengérezi ki, a Béres László rendezte előadás korunk előadóművészetének visszásságaira mutat rá – áll a közleményben.