Kultúra

Az ő kedvükért szerények a sztárok

Kevés olyan tehetségkutató akad, amelynek során a kieső fiatalokra is odafigyelnek a zsűritagok, a mentorok. A Fesztivál Akadémia Budapest számos erénye közül ez az egyik. Nem csoda, hogy a világsztárok kedvenc fesztiváljuknak tekintik ezt az eseményt.

Az ő kedvükért szerények a sztárok
Vivaldi Négy évszakja csendül fel a koncert második felében
Fotó: MH/Török Péter

– Egy három helyszínes koncertsorozatról tértünk haza Erdélyből. Fantasztikus volt találkozni az ottani zenekedvelőkkel – mondta Kelemen Barnabás, a Fesztivál Akadémia Budapest (FAB) társalapítója, aki a találkozás alatt nem kizárólag koncertet értett. A Sztravinszkij A katona törtnetével és Vivaldi Négy évszak című művével turnézó kamaraegyüttes – saját hagyományainak megfelelően – nem csak hangversenyt ad ilyenkor: az események közötti szabadidőben a muzsikusok fiatal tehetségek számára tartanak workshopokat, ami páratlan lehetőség a szárnyukat bontogató művészeknek.

Kokas Katalin, a FAB egyik megálmodója
Kokas Katalin, a FAB egyik megálmodója
Fotó: MH/Török Péter

A FAB lényege ez. Amikor 2016-ban végre megvalósulhatott a 2002 óta dédelgetett álom, Kokas Katalin hegedűművész és Kelemen Barnabás álma, amely egy, a Zeneakadémiához kötődő nyári kamarazenei eseménysorozat volt, a programban a koncerteket már indulástól számos egyéb szakmai program vette körbe. Már az indulástól cél volt a tehetségkutatás és a továbbképzés szervezése, és a nyári fesztivált hamarosan fiatal tehetségek számára kiírt versenyek egészítették ki. Így, noha maga a FAB rendszerint júliusban várja az érdeklődőket, a kiegészítő programok valójában egész évben zajlanak.

Kelemen Barnabás büszke arra, hogy számos sztár érzi magát otthon a fesztiválon
Kelemen Barnabás büszke arra, hogy számos sztár érzi magát otthon a fesztiválon
Fotó: MH/Török Péter

– Mi büszkék vagyunk arra, hogy a sztárok, akik fellépnek nálunk, szívesen tartanak kurzusokat, workshopokat is. Nagyon ritka, hogy a fellépők és a zeneértő közönség között ilyen kapcsolat jöjjön létre – mondta Kelemen Barnabás. Hozzátette: – Azt is érdemes tudni, hogy nálunk valóban minden tehetséggel foglalkoznak a művészek. Rendszeres, hogy az előválogatók során kiesett fiatalok számára is adnak órákat. Itt valahogy minden közvetlen, természetes.

A fesztiválnak tehát van valami különös hangulata, amely a sztárokat is fesztelenné és szerénnyé teszi. Nem csoda, hogy olyan hírességek nevezték a FAB-ot kedvenc fesztiváljuknak, mint Joshua Bell és Vide Frang.

Vivaldi műve nem a megszokott előadásban szólal meg
Vivaldi műve nem a megszokott előadásban szólal meg
Fotó: MH/Török Péter

Az idei FAB-ot július 14- és 23. között tartják a Zeneakadémián. A műsoron Brahms, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Dvořak művei szerepelnek, illetve elhangzik majd három Bartók-versenymű is. A színpadi programok a kamarazenei koncertek mellett számos meglepetéssel szolgálnak, például a Kelemen Kvartett ősbemutatót tart a Söndörgő Zenekarral, lesznek szakmai rendezvények a Széchenyi fürdőben, az Európa hajón.

– A mesterkurzusok között külön említjük a Kurtág Györggyel közös munkát. A Kelemen Kvartettel a Bartók-kvartettek értelmezését kezdte el korábban, ez folytatódik – mondta el Kokas Katalin. A tájékoztató szerint ezt a munkát a közönség élőben és online is követheti majd.

Batta András különlegesnek ítéli mindazt, amit a fesztivál létrehozott
Batta András különlegesnek ítéli mindazt, amit a fesztivál létrehozott
Fotó: MH/Török Péter

A fesztivált megelőzően a Kelemen Barnabás és Kokas Katalin nevéhez köthető kamaraegyüttes folytatja a turnéját május közepéig. A Sztravinszkij- és a Vivaldi-mű ma hangzik el előadásukban a Magyar Zene Házában, április 17-én Kaposvárott lépnek fel, majd Veszprém, Szeged, Békéscsaba, Miskolc következik.

– Ma este egy egészen különleges hangverseny lesz itt, ami hű képet ad a Fesztiválakadémia tevékenységéről – mondta Batta András, a Magyar Zene Háza igazgatója kedden, a koncertet megelőző sajtónyilvános próbán. Sztravinszkij műve ínséges időkben, az 1910-es években, a háború dúlta Európában született, nem véletlenül kis létszámú zenekarra: turnét terveztek a produkcióval. Rendkívül modern, a mai napig izgalmas zenéről van szó. És ilyen Vivaldi Négy évszakja is, amely egyike az első programzenei alkotásoknak. Két mestermű hangzik el a Magyar Zene Házában.

Kapcsolódó írásaink