Kultúra
Fekete István eddig ismeretlen levele Kittenberger Kálmán özvegyének
Az író felbecsülhetetlen eszmei értékű levele felfedi a Kittenberger-életrajz titkait
Mint Somos Zoltán Kittenberger-kutató lapunknak elmondta, tavaly szeptemberben találta meg a levelet Nagymaroson, ahol kutatási célból pár napot a Sylvia-lakban, vagyis abban a házban töltött, ahol Kittenberger Kálmán feleségével élt haláláig.
Az Afrika-kutató keresztlánya, Zoltai Andrea adta át Somos Zoltánnak azokat az archív anyagokat, amelyek között a kutató rálelt az igen értékes, kézzel írott levélre. Mint kifejtette, a levél eszmei értéke önmagában is felbecsülhetetlen, hiszen Fekete István saját kezűleg írta, de emellett igen értékes információkat nyújt barátja életregényének keletkezésével kapcsolatban.
Fekete István a levelet 1958. május 25-én Kittenberger Kálmán özvegyének, Líviának írta, kivel élete végéig jó kapcsolatokat ápolt. Mint ismeretes – fűzi tovább szavait Somos Zoltán – a könyv java részét is a Sylvia-lakban írta, régi barátja íróasztalán.
A levélből egyértelműen látszik – fogalmazott a kutató – hogy a romantika világába tartozik az az általános elképzelés, miszerint Fekete István az alapján írta volna meg könyvét, amit öreg barátja közös életük során elmesélt neki. Persze nem vitatható, hogy a könyv egyes részei így születtek, de egy ilyen kaliberű mű megírásához Fekete Istvánnak is komoly kutatómunkát és adatgyűjtést kellett végeznie.
A levélben Fekete István kitér arra, hogy a kiadó ragaszkodik hozzá, a könyvben a nemzetközi hírű zoológus és vadász életeseményei közül csak azok szerepelhetnek, melyeket Kittenberger saját könyveiben még nem írt meg.
A levélben ez áll: „…pedig ebben a két könyvben (A Kilimandzsárótól Nagymarosig és Kelet-Afrika vadonjaiban – a szerk.) az anyagnak, a legértékesebb résznek több mint a fele benne van.”
Fekete István pedig – mint az özvegynek írta – jó könyvvel akart emléket állítani barátjának, így az volt a terve, hogy a kiadóval ezt a vitát majd el fogja simítani. Ismerve az először 1962-ben kiadott művet, ez sikerült is neki.
Arra a kérdésre, hogy mi lehetett volna az a bizonyos, korábban még nem publikált rész az Afrika-kutató életében, amit Fekete István beleírhatott volna, Somos Zoltán, aki Kittenberger – Egy életút kutatása – Afrika (2021) címmel maga is könyvet írt a nemzetközi hírű tudósról, így válaszolt:
„Volt és nagyrészt ma is van egy meglehetősen fehérnek tűnő folt Kittenberger afrikai életútját illetően. A második útján a danakil-földi expedíció részleteiről mind a mai napig nagyon keveset tudunk. Az erről az időszakról szóló történések leírása nagyon hiányos, s a levélből kiderül, hogy Fekete István ezt pótolni szeretné.”
„Drága Lívia, kérem szedje össze Kálmán minden feljegyzését. Nagyon érdekelne, ami a vöröstengeri lagúnában és a Danakil-földön történt. Ezek csak említve vannak a könyvekben s ezeket az elmaradt részeket nagyon jónak ítélem.”
Ismerve a könyvet sajnos – állapította meg a kutató – ez a törekvése nem sikerült. Vélhetően még így sem talált elegendő információt ahhoz, hogy jelentős mértékben bővítse tudásunkat a Danakil-földdel kapcsolatban.
„Előkerülhetett viszont más – vélekedett Somos Zoltán – ami az én kezemben is megfordult, ezek pedig Lívia bátyjának, az Afrikában ismeretlen helyen elhunyt fiatal Afrika- kutatónak, Kovács Ödönnek az abesszíniai naplói. Szerintem így kerülhetett a könyvbe az a rengeteg Kovács-anyag, melynek meg- és leírásával halhatatlanná tette ezt a méltatlanul elfeledett kiváló és bátor zoológust” – jegyzi meg a kutató.
Somos Zoltán szerint Fekete István életregényét Kittenberger szerénysége, szűkszavúsága ihlette.
„Mint oly sokszor hangoztatta, öreg barátjában sokkal, se sokkal több van, mint amit kiírt magából. És ezt, egy kicsit színesebben és csak a szépre emlékezve, végül ő maga megtette helyette. Méltó emlék, egy méltó embertől” – összegezte gondolatait a Kittenberger-kutató.
