Kultúra

Ingyenesen hozzáférhető a Himnusz hangzó- és kottaanyaga

A művet Dohnányi Ernő hangszerelte át, ezzel egyben meg is változtatta Erkel zenéjének karakterét

Ingyenesen, bárki által hozzáférhetővé vált a Himnusz hangzó- és kottaanyaga annak alkalmából, hogy Kölcsey Ferenc költeménye, amelyet később Erkel Ferenc zenésített meg, 200 éve született.

Ingyenesen hozzáférhető a Himnusz hangzó- és kottaanyaga
A magyar Himnusz története keletkezése óta folyamatosan íródik, viszont a hozzá fűződő érzelmi viszonyulás nem változik
Fotó: kolcsey.org

Somogyvári Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, Erkel Ferenc szépunokája, Tóth László, az Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság elnöke és Batta András Széchenyi- és Erkel-díjas zenetörténész, a Zeneakadémia korábbi rektora az alkalomból felhívást tett közzé, amelynek lényege, hogy a Himnusz oldalán (magyarhimnusz.hu) elérhető hangzó- és kottaanyag segítségével mindazon szervezetek, intézmények, állami- és önkormányzati szervek, magyar külképviseletek, sportszövetségek, amelyeknek feladata az autentikus magyar Himnusz megszólaltatása, eredeti formájában tegyék elérhetővé platformjaikon Erkel művét – közölte Somogyvári Ákos, az aláírók egyike az MTI-vel.

Mint fogalmaztak, a magyar Himnusz története keletkezése óta folyamatosan íródik, viszont a hozzá fűződő érzelmi viszonyulás nem változik.

„Az Alaptörvénybe 2011-ben került be; kezdő sora a 2012-es módosításkor lett Magyarország mottója: Isten áldd meg a magyart! Mindez erősíti azt a jogos törekvést, hogy a Himnuszt Erkel eredeti szándékához híven tartsuk számon, ugyanis az a Himnusz, amit például minden Ujévkor hallunk, eltér az eredetitől” – olvasható a felhívásban.

A dokumentum kitér arra, hogy a művet Dohnányi Ernő hangszerelte át, ezzel egyben meg is változtatta Erkel zenéjének karakterét, sőt eltávolodott Kölcsey himnikus magányától is.

„Az 1840-es évek nemzeti zenéjét átható verbunkos íz a Himnuszban is megfigyelhető. A kisebb, főként vonós-színeket felvonultató zenekar és az elő- illetve utójáték távoli harangozása a vers bensőséges, imahangulatához közelebb állt”.

A felhívás megfogalmazói felhívták a figyelmet arra, hogy ebben a szellemben hangzott el az utóbbi húsz évben többször hangversenyen és hangfelvételen Erkel Hymnusza. 2013-ban a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére elkészült a nemzetközi versenysport időkeretében is helytálló, ugyanakkor autentikus zenekari változat a MÁV Szimfonikus Zenekarral, majd 2020-ban a mindenki számára énekelhető Himnusz felvétele a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Magyar Állami Operaház Énekkarának előadásában.

„A nemzetközi térben széles körben megismerhetik a magyar himnuszt eredeti formájában. Ideje tehát Erkel eredeti szándékához visszatérni nemzeti zeneszerzőnk akaratához híven, hazájában, törvényi oltalom alatt, az Alaptörvény betűje szerint: Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével” – áll a szövegben.

A mű hangzó- és kottaanyaga most minőségi, jogtiszta formában érhető el és tölthető le a https://www.magyarhimnusz.hu-ról.
 

Kapcsolódó írásaink