Kultúra

A Billy Talent új lemezével tér vissza a Budapest Parkba

A kanadai punk-rock csapat tavaly bepótolta 2020-ban elmaradt koncertjét, idén pedig visszatér a Budapest Parkba, hogy a rajongók repetázhassanak a csapatból és tavaly megjelent, új albumukból is. A Billy Talent június 7-én tér vissza a tett színhelyére.

A Billy Talent új lemezével tér vissza a Budapest Parkba
Ha június, akkor Billy Talent a Parkban!
Fotó: Budapest Park/Billy Talent Press

A Billy Talent Kanada legnépszerűbb punk-rock zenekara, több mint negyed évszázada, változatlan felállásban szállítja a zúzós slágereket. A zenekar tagjai Toronto külvárosában, egy katolikus iskolában verődtek össze. Benjamin Kowalewicz, Ian D'Sa, Jon Gallant és Aaron Solowoniuk ekkor még Pezz néven írta dalait, 2001-ben azonban egy jogi vita miatt Billy Talentre változtatták a nevüket, hamarosan pedig a Warner Kiadó is felkarolta őket. Ez új fejezetet nyitott a srácok életében, akik még keményebb hangzásra váltottak, és egyre több kilométert pakoltak a turnébuszba is. 2003-ban jelentették meg első lemezüket, amellyel elnyerték Kanada legrangosabb zenei díját, a Junót is.

Nemcsak hazájukban játszottak rendre telt ház előtt, dalaik Németországban is a slágerlisták élére repítették őket, és olyan zenekarok társaságában koncerteztek, mint a My Chemical Romance, a Rise Against vagy az Anti-Flag. A srácok kemény, ugyanakkor dallamos punk-rock zenéjükkel méretes rajongótábort gyűjtöttek maguk köré a világ minden pontján az elmúlt évtizedek során.

A zenekar eddig hat nagylemezt jelentett meg, legutóbb 2022 januárjában, a Crisis Of Faith-tel jelentkeztek. Az új számokat már 2019-ben elkezdték csepegtetni, a 2020 tavaszán kiadott I Beg to Differ (This Will Get Better) című dalt pedig eredetileg nem szánták kislemeznek, azonban ezzel szerették volna megvigasztalni a rajongóikat az elmaradt turné miatt. A megjelenés mellett krízisforróvonalak elérhetőségeit is megosztották azok számára, akik úgy érzik, ebben a nehéz időszakban lelki támogatásra van szükségük. A dal – ahogy később a lemezről megjelenő összes single – a kanadai toplista első helyéig kúszott.

Tavaly mi is megtapasztalhattuk, mennyire ütős tud lenni élőben is a világra újra rászabadult csapat, most pedig június 7-én a Budapest Parkban ismét tombolhatunk a Billy Talent régi és új slágereire.

Kapcsolódó írásaink