Kultúra

Prokofjev-maraton lesz a Müpában

Szergej Prokofjev zeneszerző, zongoraművész áll a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) és a Müpa tizenhatodik közös maratonjának középpontjában február 4-én.

Prokofjev-maraton lesz a Müpában
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be
Fotó: MH

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem elsősorban a szimfonikus daraboknak, a Fesztivál Színház a kamaraműveknek, a többi terem és tér pedig az ingyenes koncerteknek és vetítéseknek ad otthont – közölte a zenekar.

A maraton nyitányaként a Budapesti Vonósok a Péter és a farkast adják elő, fináléként pedig a Hamupipőke szvit változata szólal meg a BFZ előadásában a maraton művészeti vezetője, Fischer Iván vezényletével.

A Győri Filharmonikus Zenekar a Rómeó és Júlia 1. és 2. szvitjéből játszik részleteket, a Budafoki Dohnányi Zenekar és Kelemen Barnabás hegedűművész koncertjén a szerző 1. hegedűversenye és a Kizsé hadnagy filmzenéjéből született szvit is megszólal. Este 19 órától Balog József zongoraművész és a Pannon Filharmonikusok lépnek színpadra.

A Fesztivál Színházban 11.30-kor indul a nap Palojtay János zongorakoncertjével, 13.30-tól Szabó Ildikó (cselló), Lajkó István (zongora), Pivon Gabriella (fuvola) és Mali Emese (zongora) kamaramuzsikálnak. Délután Pusker Júlia hegedűművész játékát hallhatja a közönség a Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusaival, Báll Dávid zongoraművész szintén a Fesztiválzenekar zenészeivel kamarazenél. Evelina Dobraceva és Nyikolaj Borcsev főszereplésével dalest várja az érdeklődőket.

Az Üvegteremben és az Előadóteremben koncertfilm-vetítések és extra koncertek színesítik a napot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig. Bachtól Brahmson és Bartókon át Bernsteinig számos kiemelkedő komponista volt már e napok főszereplője.

Kapcsolódó írásaink

Ők a az idei Prima Primissima díjasok

ĀIdén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten