Kultúra
Hogwarts Legacy: Fogd meg a seprűm!

Szereti vagy sem, olvasta vagy sem, annyit kénytelen elismerni az ember, hogy a Harry Potter sorozat korunk egyik meghatározó kultuszalkotása. Ha úgy közelítjük meg a dolgot, hogy rengeteg gyermek ezen a könyvsorozaton keresztül szerette meg az olvasást, akkor a sikerének oka nem is lehet kérdéses. A könyvek alapján készült filmek pedig hasonlóan jól szerepeltek a mozipénztáraknál annak idején. De mi van a játékokkal?
Ahhoz, hogy a Hogwarts Legacy mögött lévő, eszméletlen várakozást megértsük, mindenképp érdemes beszélni arról, hogy mennyire fájóan kevés jelentősnek mondható játék született, ami ebben az univerzumban játszódik. A filmekkel egyidőben futottak ugyan játékok is – kezdetben még Playstation 1-en, később már inkább a PC dominált –, de ezekből hiányzott egy elképesztően fontos elem. A Harry Potter-sorozat ekkor még nem volt befejezve.
Mindenki szerette volna elkészíteni varázsló alteregóját, órákra járni, felfedezni a Roxfortot és a Tiltott rengeteget, de miután azt se tudtuk, hogy Voldemort nagyúr hatalomra kerül-e végül, esetleg főszereplőink közül ki szagolja addigra már alulról a mandragórát, ez lehetetlen volt.
Ezt az adósságot törleszti most Hogwarts Legacy, hiszen végre egy olyan Harry Potter-játék érkezik, ami sandbox alapú. Az úgynevezett sandbox, azaz homokozótípusú felépítés sajátja, hogy a játékos keze a világon belül úgymond el van engedve. Azt csinál és fedez fel két küldetés között, amit csak akar. Ez pedig általában egy játék esetében könnyen lefordítható úgy, hogy végtelen szórakozási lehetőséget és játékórát kínál. Lásd például a GTA-sorozat hírhedt példányait.
A tömegek biztosan nem örültek a hét elején, hiszen a fejlesztőcsapat hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy bizonyos platformokon csúszik majd a játék megjelenése. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy míg az új generációs konzolok és a PC-verzió megjelenése ugyanúgy maradt február 10-, addig az Xbox one és Playstation 4 felhasználóknak sajnos április 4-ig várniuk kell majd. Náluk rosszabb dolguk már csak a Nintendo Switch felhasználóinak van, akik július 25-én léphetnek csak játékba.
Nem biztos, hogy ez a legstílusosabb karácsonyi ajándék, ezt az Avalanche Software is tudja, ezért még ünnepek előtt megvillantottak újabb 30 percet a játékból tegnap este. A videó keretében a fejlesztő csapat kommentárjaival kiegészítve kicsit bővebben is megismerkedhetünk a harcrendszerrel, a seprűlovaglással és a szükség szobájával, ami egészen meglepő funkciót tölt be a játékban.
Fogd meg a seprűm!
Áh igen, valószínűleg ez az az aspektusa a Harry Potter-univerzumnak, amit talán a legtöbben szeretnének kipróbálni. Arról, hogy hogyan néz ki a játék, szerintem fölösleges is beszélni, hiszen 2022-ben egy ilyen fejlesztőóriással egy ekkora kultusznak örvendő sorozat játéka nem is lehet más látványvilágra, mint káprázatos.
A fejlesztők elmondása alapján szerették volna, ha a repülési mechanika a világ részleteinek felfedezése felé tolja a játékost, nem pedig távolsági utazásra sarkallja a magasban. Emiatt döntöttek úgy, hogy a seprű a föld közelében tud a legstabilabban gyors menettempót teljesíteni. Minél magasabbra repülünk, annál kevesebb ideig tudjuk tartani végsebességünk.
Természetesen a seprűnk személyre szabható lesz, valamint fejleszteni is lehet, így növelve a magasban való száguldás maximális időtartamát, gyorsaságot és a többi. Ha valakinek ez nem lenne elég, lehet hipszter, és lovagolhat egy hippogriffen. Vagy repülhet, mert a jószág mind a kettőre képes. Szóval, ha valaki egész nap csak fel alá repkedne a játékban, annak is lesz választási lehetősége, már ami a „járművet” illeti.

Beszéljünk a főbenjáró átkokról
A Harry Potter-univerzum egyik legnagyobb megoldandó kérdése talán éppen a harci rendszer, hiszen mint tudjuk, van három olyan varázslatunk, amelyek nemcsak, hogy tiltottak és sötétek, de még védhetetlenek is. Ráadásul az egyik eredménye nem más, mint instant halál.
Megnyugtató volt látni, hogy a készítőknek sikerült megoldaniuk a feladványt úgy, hogy Aragog családja is jól lakjon, és Harry és Ron is életben maradjon. Az Avada Kedavra teljes mértékben a játék része, és teljes mértékben egyből megölt mindent, amit a demójátékban felvonultattak. Varázsló, kobold, troll, nem probléma. A bibi csak az, hogy egy csata közben valószínűleg örökké valóságnak tűnő ideig tart, mire újra használhatjuk az átkot.

Ez persze egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy a kedves játékos ne tudja zöld fényár közepette egy óra alatt kiírtani a teljes varázsvilágot. Ami a dinamikát illeti, abszolút pörgős és látványos harcrendszert kapunk, ami ránézésre nekem valamiért a méltán sikeres Pókember-játékot juttatja eszembe. Itt is mindenfélét hajigálhatunk az ellenfélhez, vannak kombók, ki tudunk térni varázslatok elől. Egyszóval minden megvan ahhoz, hogy az ember igazán látványos és dinamikus, grandiózus csatákat vívjon.
Legendás állatokat valaki?
A legnagyobb „wow”-faktor egyértelműen a szükség szobája volt, ami kvázi egyfajta saját bázisként szolgál majd a játékos számára. Termeszthetünk itt gyógynövényeket, készíthetünk belőlük bájitalokat, de ugyanitt változtathatunk a kinézetünkön is, vagy nevelhetjük saját legendás állatainkat. Természetesen a játék elengedhetetlen részét képezi a kraftolás, tehát szerte a világban találunk majd alapanyagokat a legkülönbözőbb bájitalokhoz és varázstárgyakhoz.
A szoba maga teljes mértékben testre szabható, a tetőszerkezettől kezdve egészen az állatnevelde lankáiig. Egészen nyugodtan lehet tehát varázslatos lakberendezést játszani, a megvillantott lehetőségek első ránézésre is végtelennek tűnnek.
A legendás állatokat egyéként meg kell menteni a játék során, úgy kerülnek majd a saját kis kialakított terünkbe, ahol etetni is kell ám őket. Persze egy idő után lesz lehetőségünk egy etetőrendszert varázsolni nekik. Ha valakinek kérdés lett volna, igen, játszani is lehet a jószágokkal egész nyugodtan.
Arra, hogy ezen kívül milyen csodákat rejt még a játék, jövő évig egészen biztosan várni kell, hacsak a készítők az év vége előtt meg nem örvendeztetnek minket még egy hasonló videóval. Ha nem, akkor sincs miért szomorkodni, hiszen legkésőbb jövő február 10-én már magunk is felfedezhetjük a Roxfort világát.
Addig is itt a tegnapi betekintő teljes egészében.