Kultúra
Széchenyi család egykori órája az MNM Hónap kincse kiállításán

Az MNM keddi közleménye idézi Radnóti Klára kurátort, aki azt mondta, hogy a hatszögű, díszített számlapú órát Győri György 1956-os menekült vásárolta egy székesfehérvári óraüzletben. Győri az 1970-es években tért vissza Ausztráliából Magyarországra. A kurátor felhívta a figyelmet arra, hogy az óra a 17. század elejének a formáját mutatja, de a rajta lévő mesterjelzés ellentmond ennek, így sok kérdést vet fel még a műtárgy.
A Hónap kincse sorozat célja, felhívni a figyelmet a magyar kultúra támogatásának fontosságára, amely egyben polgári erénynek is számít - hangsúlyozta a kiállítás keddi megnyitóján L. Simon László, a múzeum főigazgatója, aki egyúttal kiemelte annak jelentőségét is, hogy a nemzet kincsei a Nemzeti Múzeumba kerüljenek. A Széchenyi család óráját Bárány László, a Master Good Kft. ügyvezető-tulajdonosa adományozta az intézménynek - mondta.
L. Simon László felhívta a figyelmet arra, hogy Bárány László már második alkalommal segített adománnyal, most az óra megvásárlásával, amely négymillió forintba került.
A kamarakiállítás a Széchényi teremben, a múzeum nyitvatartási idejében egy hónapon át látogatható.