Kultúra
Aletta van der Maet a parttalan időben
Hol sírjaink domborulnak: A Házsongárdi temetőben először Apáczai Csere János, és az „igen gyámoltalan belga felesége” emlékkövéhez jutottunk el
A csodaszép versnek is köszönhetően Aletta van der Maet dallamos neve ott van a köztudatban, és talán még Apáczaié is. Aki már a saját korában erősen ostorozta a műveltség, iskolázottság hiányát. Ostorozta egyházának kurátorait, akik nem biztosították kellőképpen az oktatáshoz az infrastruktúrát. Ostorozta az osztálytanítókat, iskolamestereket, mert azok meg a könnyebb élet reményében lelkészi palást, no és egy tehetős gyülekezet után vágyakoztak. Ostorozása elől nem menekülhettek a papok, lelkészek sem, akik szerinte lenézték, alább valóknak tartották önnön maguknál a tanítókat, de még a rektorokat is.
Bizony, írásai alapján elszánt ember lehetett ez a Csere János, aki a Barcaságból, Apáca községből indult rövid, de annál tartalmasabb útjára. A család valamiféle nemességgel, kiváltságokkal is rendelkezhetett, így aztán az alapiskola után Kolozsváron és Gyulafehérváron végezhette el a triviumot (latin nyelvtan, retorika, dialektika), valamint megtanult önszorgalomból keleti nyelveket is. Tudott héberül, arámiul, szír és arab nyelven is, és ezen nyelvek írását is természetesen ismerte.
Még Kolozsváron tanult, amikor meghívták Marosvásárhelyre rektornak, de püspöke, Geleji Katona István ugyanakkor felajánlotta neki, hogy valamelyik protestáns holland egyetemen képezheti tovább magát – egyházi költségen. A harmincéves háború iszonyatát lezáró vesztfáliai béke évében, 1648-ban kelt útra, szeptember 5-én iratkozott be az 1575-ben alapított leideni egyetemre, ahol három szemeszter teológiát hallgatott, de vélhetően megismerkedett Renée Descartes tanaival is. Descartes ugyanis 1628 és 1649 között éppen Leidenben tartózkodott, ezután indult csak el végzetes svédországi vendégeskedésére.
Apáczai Leidenben találkozhatott az angol puritanizmussal is, amelynek híve lett, és amit majd haza is hozott magával Erdélybe. 1650-ben aztán már az utrechti egyetemen találjuk, teológiai doktori címét viszont egy év múlva a frissen alapított Harderwijk egyetemén kapta meg, április 26-án. (A rossz nyelvek szerint ez az intézmény arról volt híres, hogy aki ide betette a lábát, azt hamarosan doktori címmel jutalmazták.)
Arról is maradtak fenn adatok, hogy marasztalták volna Utrechtben, Gisbertus Voetius, a rektor katedrát ajánlott neki, de ő, annak ellenére, hogy még 1651. szeptember 30-án, a reformátusok által elfoglalt Szent Katalin-templomban feleségül vette egy tekintélyes helyi polgár lányát, a hazatérés mellett döntött. Nem tudni, hogy született meg ez a frigy, az biztos, hogy Aletta van der Maet egy esztendő múlva fiúgyermekkel ajándékozta meg az ifjú doktort.
Apáczai ezekben az években nagyban dolgozott már magyar nyelvű enciklopédiáján (Magyar encyclopaedia), amelynek kétharmadával el is készült Utrechtben. A kor az enciklopédiák kora volt, Apáczai összeállítása hasonlóan sokrétű tudást közvetített, mint a kortárs enciklopédistáké. Volt benne tudományelmélet, matematika, logika, mértan, fizika, csillagászat, kórtan, kémia, állati és növényi rendszertan, de méhészeti és drágakövekre vonatkozó ismeretek is. És mindez magyarul, amihez némi nyelvújítói tehetség is kellett. Így ő írta le először a számláló, a nevező, a középpont, a tompa- és hegyesszög vagy a súrlódás szavakat.
Csulai György, az erdélyi reformátusok új püspöke viszont Gyulafehérvárra hívta tanítani, 1652 őszén még az útiköltséget is elküldte neki. Ennek egy részén Apáczai inkább kinyomtatta enciklopédiája elkészült fejezeteit, majd megkésve, de nem üres kézzel érkezett a család Gyulafehérvárra. Itt érte az első csalódás az ifjú teológiai doktort, mert nem a kollégium rektorsága, hanem egy szimpla tanítói állás várta az alsóbb osztályokban. Ugyan a javadalmazás megfelelő volt, jól éltek a fejedelmi székhelyen, de talán éppen a puritánsága miatt soha nem tudta elnyerni II. Rákóczi György fejedelem kegyeit.
Hiába ajánlja fel újabb, Magyar Logicatska címmel megírt művét a fejedelem gyermekének, 1655-ben eltiltják a tanítástól. A következő év nyarán viszont már Kolozsváron találjuk a családot, a Farkas utcai líceum igazgatója lesz Apáczai. A Magyar utcában kapnak számukra rendbe tett lakást, és a javadalmazás is némileg jobb, mint az előző volt. Az iskola viszont rettenetes állapotban, éppen átépítés alatt van. Ami nehézkesen halad, talán ezért is írja meg a cikk elején említett dolgokat a Beszéd az iskolák fölöttébb szükséges voltáról című értekezésében.
A nehézségek ellenére olyan neves tanítványok kerülnek ki a keze alól, mint Pápai Páriz Ferenc és Bethlen Miklós, aki 1658-59-ben famulusa, tanársegédje is volt. Később ő is megjárja Hollandia egyetemeit, eljut Párizsba is, majd a pályafutása végén elkészített Önéletírásában nagy szeretettel emlékezik meg egykori kolozsvári tanáráról. Akinek aztán 1658 szeptemberében újabb feladat szakad a nyakába. II. Rákóczi György rosszul elsülő lengyel kalandja után Erdélyt tatár hadak pusztítják, beveszik és felégetik Gyulafehérvárt is. Így az ottani diákok is Kolozsváron keresnek menedéket és iskolát.
Apáczai ahogy tudja, rendezi a helyzetet, sőt még arra is van ideje, hogy egy részleteiben kidolgozott tervezetet nyújtson be 1658 októberében az új fejedelemnek, Barcsay Ákosnak egy megalapítandó erdélyi akadémiáról. Ekkora viszont már legyűri szervezetét a tüdőbaj. Rossz egészségére már nyolc évvel korábban, még Utrechtben is panaszkodott. 1659 szilveszterén halt meg, a hírre a városvezetés és az egyháza is összekapta magát. Ünnepélyes temetést is kapott 1660. január 9-én.
Ahogyan Bethlen Miklós írja: „Apáczait azután nem láttam, mert az Isten ebből az ostoba, háládatlan magyar világból, mely őreá méltatlan volt, kivette, azután az igen gyámoltalan belga feleségét, gyermekét is magához szedte; ha maradéka maradt volna, és módom lett volna benne, bizony megmutattam volna, hogy én Apáczait mint atyámat, úgy tartottam, szerettem, becsültem, s emlékezetét ma is becsülöm. A szörnyű tanulás, és az Isten háza és közönséges jó miatt való buzgó szorgalmatoskodás betegíté száraz betegségbe, melyben is semmit sem kedvezvén az erős lélek az erőtelen testnek, ki kellett menni belőle, úgy tetszik ultima die anni 1659., hogy az égben mondhassa igazán és örökké: Új esztendőben mü vigadjunk, dicsőült Jézust mü imádjunk”.
A „gyámoltalan belga feleség” és kisebbik gyermeke tehát nemsokára követték az 1585-ben, egy pestisjárvány miatt megnyitott temetőbe a családfőt. Sírhelyük az idők folyamán elveszett. Apáczai Csere Jánosnak és feleségének emlékköve, mint azt Gergely Istvánné Tőkés Erzsébettől, a Házsongárd Alapítvány igazgatójától megtudtuk, valamikor a 20. század elején készült egy család jóvoltából, akik a sírkertjükben a három obeliszk mellé felállították a most is látható követ. Gaal György kolozsvári várostörténész, a temető kutatója úgy tudja, hogy Szotyori Nagy Géza (1916–1978) írónak, műfordítónak és sportembernek volt az ötlete, hogy létesítsenek kegyhelyet Apáczai születésének 350. évfordulóján, tehát 1975-ben. Azóta ezrek zarándokolnak ide, teszik le virágukat, koszorújukat.
Az egyszerű obeliszk a főbejárattól a baloldali úton indulva a II. C parcella elején van, a 90-es szám alatt. A kőről hiányoznak Aletta van der Maet születésének és halálozásának évei, nem is tudhatták ezt a készítői. Ugyanakkor az obeliszken a két gyermekükről sincs említés. Mert két fiúk volt, az elsőszülött még Utrechtben látta meg a napvilágot, 1652 nyarán. Ő halhatott meg 1657. szeptember 18-án, Kolozsváron, és talán szülei és öccse sírhelyét is az övé mellett találnánk, valahol a temető főbejáratához közelebb eső részén.
Az elveszett sírkövet szintén kereső, 1926 és 1929 között Kolozsváron élő költő, Áprily Lajos verset szentelt Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének:
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Az emlékkő talapzatára a vers következő sora, az ötödik került fel: Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom...
