Kultúra
Hevesi Tamás: A közönség pozitív reakciója az akkumulátorom
A koronavírus-járvány miatt az elmúlt két évben alig koncertezett a szakma
– Hogyan alakult az idei koncertszezonja?
– Nagyon erős volt a nyár, de ez talán nem meglepő, hiszen a koronavírus-járvány miatt az elmúlt két év során szinte nem volt műsorunk, és itt nemcsak magamról beszélek, hanem a zenésztársadalom egészéről. A covid alatti időszakban szüleim szavai csöngtek a fülemben, akik arra intettek: soha nem szabad egy lábon állni. Ezért feleségemmel úgy éljük az életünket, hogy több lábon állunk, így tudtuk átvészelni a nehezebb periódust.
– Hogyan jutottak túl a koncertmentes időszakon?
– A feleségem, Hevesi Kriszta egyetemi oktatóként és pszichológusként online is meg tudta tartani az óráit és a pszichoterápiás foglalkozásait, emellett van egy kis vendégházunk és egy üzlethelyiségünk, amelyek hoztak némi bevételt. Szerencsére mindketten tanultunk közgazdaságtant, ezért a kis bevételeinket mindig igyekszünk biztos, kamatozó, de likvid megtakarítási formákban tartani.
– Visszatérve a koncertszezonra, milyen ősz elé néz?
– Tervben van, hogy az ősz derekán magyar közösségeket látogatok majd meg az Egysült Államokban és Kanadában, ez az út még szervezés alatt áll. Itthon szerencsére a szervezők pótolják az elmaradt műsorokat, hetente több koncertem is lesz, ami intenzív munkát jelent, mivel egy-egy fellépés másfél órás, és mindig élőben énekelek, illetve zenélünk a kollégáimmal. Minden dalomat eredeti hangnemben játsszuk, úgy ahogy annak idején a Csíkos napernyőt, a Jeremyt vagy az Ezt egy életen át kell játszanit megírtam.
– Egy zenésztől lényegében ezt várják el a rajongói, nem?
– Sokan meglepődnek, akik még nem láttak, rengeteg olyan visszajelzést kapok, hogy korábban is kedveltek, de most még inkább a rajongóim lettek.
– Sokat járja az országot, hogy tapasztalja, milyen általános állapotban van a magyar könnyűzene?
– Azt érzékelem, hogy két furcsaság ütötte fel a fejét. Az egyik, hogy nagyon sokan élnek meg a mulatós zenéből.
– Mi a baj a mulatóssal?
– A mulatós zenének véleményem szerint nem szükségszerűen kell szerepelnie egy városnap műsorában. Vagy ha mégis, akkor az igényes és a – talán mondhatom ezt – kevésbé igényes zenének egyenlő arányban kellene megjelennie. A műfajt – ahogy az a nevében is szerepel – elsősorban olyan eseményeken tudom elképzelni, ahol mulatnak az emberek, mint például egy lakodalom.
– Mi a másik jelenség?
– A fiatal zenekarok – mint például a Halott Pénz – szövegei zseniálisak, a hazai dalok szövegvilága rengeteget fejlődött. Sztevanovity Dusán dalszövegei számomra megismételhetetlenül csodálatosak, az a fajta intellektus árad belőlük, ami talán egyedülállóan gazdag, ahogy Horváth Attila is nagyon jó szövegeket írt. Ebbe a – mondjuk így, nagy szövegíró generáció – kialakította környezetbe illeszkedik számos mai zenekar szövegvilága.
Őket egészíti ki az alternatív réteg, hogy még színesebb lehessen a paletta. Sokan közülük nyíltan vállalják, hogy nem akarnak tömegzenekarok lenni.
– Van utóbbiak között kedvence?
– A Margaret Island nagyon tetszik, a lemezüket is megvettem. Ha megérzem, hogy valaki értéket teremt, akkor szeretni kezdem, de ha azt látom, hogy valaki csak egy divathullámra ül fel, az számomra nem jelent mást, mint egy kereskedelmi vállalkozást.
– Ha már itt tartunk: hogyan válogat a kínálatból?
– Zenészként figyelem a többi zenészt, nem is tudnék másképp tenni, de nem is akarok. Maradva a Margaret Islandnél, az tetszik bennünk, hogy esetükben minőségi zenéről beszélhetünk, másokat azért tudok kedvelni, ha meghallom, hogy milyen komoly hangszeres tudással rendelkeznek.
– Lehet úgy is jól játszani, hogy valaki nem mestere a hangszerének?
– Az internetről 2,99 dollárért letölthetők korábban nem publikált zenei alapok, amelyekre már csak egy szöveget kell írni, és kész a dal. Ehhez nem kell tudni zenélni. Ismerek olyan zeneszerzőt, aki semmilyen hangszeren nem játszik.
– Ezt nem mondja komolyan!
– Pedig így van, amikor megkérdeztem tőle, azt sem tudta, mi az a D dúr. A legérdekesebb, hogy mégis szenzációsan hangszerel – számítógéppel, klaviatúrán. Ma már itt tart a világ. Sőt, ezen is túl.
– Hogy éli ezt meg egy régi vágású zenész?
– Hiszem azt, hogy ha pengetem a gitárom, leütöm a billentyűket a zongorán, megpróbálom kitalálni a basszust, a dobot, majd odaadom az ötletem azoknak a zenészbarátaimnak, akik jobban zenélnek, mint én, abból lehet egy jó dal. Ez vagyok én, és nem állítom, hogy ez a jó vagy az egyetlen út. Nekem az az érték, amiben érzem a művészetet, de el tudom fogadni, hogy más másban találja meg. Például a mulatósban vagy az operában. Nem szabad rangsort felállítani, mindenkinek más tetszik, a zene ezért csodálatos.
– Önt milyen zene kapcsolja ki?
– Mikor milyen. Ha feszült vagyok, megnyugtat egy szimfonikus mű, egy Mozart, egy Vivaldi. Ha fáradt vagyok, de menni kell, egy felpörgetős AC/DC-t játszok le, és máris nyomom a gázt.
– A közösségi média terjedésével szűkültek vagy bővültek a zenészek lehetőségei?
– Természetesen gyarapodtak, ugyanakkor nehezebb is megtalálni a célközönséget a számos kommunikációs csatorna miatt. Régen, amíg csak egy tévéadó sugárzott műsort az egész országban, ha valakinek lejátszották egy dalát, rögtön ismert lett. Ma mindenki más csatornán próbálja népszerűsíteni magát, mert erre tart a világ, a mai fiatalok már nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, csak a közösségi média platformjait figyelik. Felgyorsult a világ, és eszméletlen, mit tudnak a kommunikációs eszközök, de én szeretem a CD-t a kezembe fogni. Boldog vagyok, ha megérkezik a rendelésem, megérzem a CD illatát, kinyitom a borítót, olvashatom a zenészek névsorát. Persze ugyanez fent van a neten is, de míg az egyik egy termék, a másik egy audiovizuális élmény. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy mindenhol ott lenni elképesztő összegekbe kerül.
– Hallgatnak még az emberek CD-ről zenét?
– CD-t már csak olyanok vesznek, mint én, akik gyűjtik a lemezeket. De lehet még ebben a folyamatban fordulat, hiszen a bakelit is reneszánszát éli, komoly összegekbe kerül a lejátszó és a lemez is. Ez is csak ismétli önmagát, mint a divat világa. Valamire való DJ-k egyébként a mai napig bakelitlemezről játszanak. Nemrég azt hallottam, hogy kezdenek visszatérni a szalagos kazetták is.
– Ha ez így van, talán előbb-utóbb orvosolható lenne a jogdíjprobléma.
– Ez egy régi gond, miközben egy dal, egy dalszöveg komoly szellemi termék, ráadásul egy valamire való lemez akár egy évig is készülhet. Viszont azzal, hogy feltöltik egy ingyenes oldalra a dalokat, egy másodperc alatt teszik semmissé rengeteg ember munkáját, illetve esnek el a zenészek a jogdíjaktól.
– Mennyire igénylik az emberek még az élő zenét, azt, hogy találkozhassanak a kedvenceikkel?
– Nagyon megható volt, amikor a közönségnek még maszkot kellett viselnie, mégis együtt élt a zenekarral. Nemrégen Szegeden léptünk fel, csodálatos volt megélni, hogy amikor beszéltem, síri csönd volt, de amikor egy dal utolsó hangja lecsengett, katartikus tapsvihar és ováció tört ki. Nekem ez az akkumulátorom, a közönség pozitív reakciója arra, hogy amit a színpadon teszek, azt értük teszem, és hogy érzik, szeretjük, amit csinálunk.
– A zene mellett régóta szerelmese a labdarúgásnak is, milyen szezont zárt?
– A Mezőkövesd második csapatával a Borsod megyei bajnokságban jól szerepeltünk, talán ezért is választottak meg a szakmabeliek a megyében az év edzőjének, a csapatom pedig az év legsportszerűbb egyesülete lett. Imádom a futballt, járok megye III-tól a válogatottig mindenféle meccsre, még külföldre is.
– Lát hasonlóságot a sport és a zene között?
– Bár sokan azt gondolják, messze van a két szakma egymástól, a valóságban ennek az ellenkezője igaz. A makulátlanság, a felkészültség, a tanultság, az intelligencia nagyon fontos mindkét szegmensben, de ide sorolhatom akár a pedagógiát vagy a pszichológiát is. Ezer mozaikdarabból áll össze mindkét szakma, így mindkettő egyformán nehéz.
