Kultúra
A Rocketman szólt a Fehér Házban

„A feleségemmel meghívtuk Eltont a Fehér Házba, hogy köszönetet mondjunk neki az amerikai nép nevében. Sok amerikaihoz hasonlóan mi is szeretjük a zenéjét. A dalai minden napot különlegessé tesznek”– mondta az esti koncert előtt Joe Biden amerikai elnök.

Korábban gyönyörű helyszíneken lépett fel, de valószínűleg ez a hab a tortán, kezdte a színpadra lépve Elton John, akit nemcsak az elnök és szűkebb stábja, de kétezer meghívott is láthatott, hallhatott.
A rendezvény az „Egy este, amikor a remény és a történelem rímelhet” címen futott, és ezzel az irodalmi Nobel-díjas ír költő, Seamus Heaney művére is utaltak, akit Joe Biden elnök gyakran idéz.
A Fehér Ház előzőleg azt közölte, a koncerttel a zene gyógyító és egyesítő erejét ünneplik, és a közönség soraiban a hétköznapok történelemformálói, tanárok, a mentális egészségért vagy a diszkrimináció ellen küzdő emberek foglaltak helyet.
A koncertre, amelyet a Fehér Ház déli gyepén tartottak, mintegy kétezer vendéget hívtak meg, ott volt például Laura Bush egykori amerikai First Lady is.
Biden korábban is vendégül látott zenészeket a Fehér Házban. James Taylor énekes-dalszerző a múlt héten lépett fel egy rendezvényen.