Kultúra
Kéziratkígyó, Szántó Piroska-képek és Vas István-versek mindenütt
Egy költői és írói életművön kívül egy korszak kulturális viszonyrendszere is feltárul a szentendrei kiállításon
Mit lehet kiállítani egy költőn? – merülhet fel sokakban annak hallatán, hogy a szentendrei Ferenczy Múzeumban kiállítás nyílt Vas István életművéről.
Az idő metszeteiben című tárlat, amely egészen szeptember végéig megtekinthető, és amelynek kurátora Szilágyi Zsófia Júlia, remek választ ad a kérdésre, és egyben kijelöl egy új utat is a hasonlóval próbálkozók számára. Pontosan így lehet megfelelően és érthetően tálalni egy irodalmi életművet múzeumi térben.
De miért Szentendrén? A költőnek és festőművészként Szentendre városával már korábban, a háború előtt is kapcsolatban álló feleségének, Szántó Piroskának az ötvenes évektől volt nyaralója a Hold utcában, így sok szállal kötődtek a városhoz és annak művészeihez – a kiállításon megtekinthető például Czóbel Béla egy születésnapi lapja, amelyet Vasnak írt.
A kiállítás koncepciója egyszerű és nagyszerű: a belépőt egy üveges könyvszekrény fogadja tele azokkal a kötetekkel, amelyeket Vas István különféle nyelvekből fordított. Villon, Apollinaire, Moliére, Racine, Steinbeck, Huxley, Maugham, Shakespeare, Defoe, T. S. Eliot, de még Kavafisz is az ő hangján szólalt meg magyarul. (Amikor ma valaki ezen alkotóktól olvas, talán meg sem nézi, ki fordította a műveiket.)
Vas István fiatalkoráról, a harmincas, negyvenes évekről személyes dokumentumok tanúskodnak. A költő 1910-ben Budapesten született jómódú zsidó családban, apja textilkereskedő volt. Noha irodalmi karrierje viszonylag hamar elindult – 1933-ban már közölte verseit a Nyugat –, a háború alatt származása miatt bujkálnia kellett. (Ennek ellenére megtekinthető a tárlaton az az igazolás, amely az első zsidótörvény idején még mentesítette a római katolikus vallást felvevő költőt.)
A vészkorszakban Ottlik Géza bújtatta – erről az időszakról egyébként Ottlik több helyen is beszámolt, ahogy mesélte, egyszer úgy összevesztek valamilyen irodalmi kérdésen, hogy elfelejtkeztek az aktuális helyzetről, és a hangos kiabálás miatt kis híján lebuktak.
Noha Vas Istvánnak és feleségének, Szántó Piroskának a szemére szokták vetni, hogy kifejezetten jó viszonyban voltak a Kádár-kori kultúrpolitika urával, Aczél Györggyel, nem szabad elfelejteni, hogy előtte évekig mindketten szilenciumon voltak, Vasnak egy sora sem jelenhetett meg, műfordításból élt.
A tárlaton a plafonon sajátos installáció vonul végig Vas István egykori noteszlapjaiból – úgy néz ki, mint a papírkígyó – emellett olvashatók levelei, önéletrajzának részletei, műfordításai és versei is.
Megidézik dolgozószobáját, látható írógépe és személyes tárgyai, sőt még a szülői ház és ezáltal a háború előtti polgári otthonok enteriőrje is felvillan, mivel a kurátor minitárlatot rendezett be a műgyűjtő apa által birtokolt festmények alkotóinak munkáiból. Rudnay Gyula, és Korniss Dezső egy korai, kifejezetten szép fejrajza mellett pedig ott vannak Vas István feleségének, Szántó Piroskának a képei is.
Kettősük – az Aczéllal való kapcsolat ide vagy oda – egyfajta szellemi centrumként működött a Kádár-korban, sokan megfordultak náluk a magyar kulturális élet szereplői közül mind Szentendrén, mind egymást követő, budapesti lakásaikban.
A kiállítás címében megidézett „időmetszetek” sajátosan rakódnak egymásra Vas István 1991-ben bekövetkezett halálának éve óta. (Mindössze egy évvel élte túl barátját, Ottlik Gézát.) Félő, hogy lassan elfelejtünk egy kiváló költőt – ezért is különösen jó ötlet, hogy távozóban minden látogató magával vihet egy kinyomtatott Vas István-verset. Lesni nem lehet, szorosan összetekert papírok közül kell választani, hogy rácsodálkozzunk egy ismeretlen–ismerős életműre.
Alább megtekinthető egy dokumentumfilm Vas Istvánról:
