Kultúra

Elhunyt Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas magyar népzenekutató

Kilencvenhét éves korában elhunyt Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas magyar népzenekutató; a zenetudományok akadémiai doktorát a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.

Elhunyt Sárosi Bálint, Széchenyi-díjas magyar népzenekutató
Tudományos eredményei úttörő jelentőségűek
Fotó: Zeneakademia.hu

Sárosi Bálint tudományos eredményei úttörő jelentőségűek, és hangszeres népzenekutatásunk alapvetéseinek számítanak.

Erdély keleti szegletében, egy kis székely faluban, Csíkrákoson született 1925. január 1-én. Középiskoláit Csíkszeredán végezte, majd 1944-től beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–román szakára. Mivel szülőföldjét a háborút lezáró békeszerződésben újból Romániához csatolták, egyetemi tanulmányait követően Budapesten maradt. A Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szaka 1951-ben indította első évfolyamát, ide jelentkezett, emellett felvették zeneszerzés szakra is, ahol Szervánszky Endre tanítványa lett. Sárosi az etnomuzikológiát választotta, így Kodály növendékeként is tanult.

Amint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem portréjában Richter Pál írja róla: a Szabolcsi Bence és Kodály Zoltán vezetésével megindult zenetudományi képzés 1956-ban végzett, első évfolyamáról kikerült fiatal zenetörténészek és népzenekutatók az elkövetkező évtizedekben a magyar muzikológia meghatározó, nemzetközileg is elismert képviselőivé váltak: többek között Kárpáti János, Kroó György, Kovács János, illetve Olsvai Imre, Sárosi Bálint és Vikár László. 

A zene tudományos vizsgálata mellett Sárosit a zenélés mint alkotó folyamat is érdekelte, zeneszerzés szakon 1958-ban diplomázott. „Művész és tudós, zeneszerző és népzenekutató – vonzó párosítás a nagy elődök példáját tekintve, de Sárosi felmérve adottságait, felismerve korának megváltozott viszonyait és követelményeit egész életét a tudománynak, a hangszeres magyar népzene kutatásának szentelte” – írja róla Richter.

Diplomázását követően tíz évig MTA keretén belül a Magyar Népzene Tára szerkesztésére létrehozott és Kodály által irányított Népzenekutató Csoport munkatársa, 1968–1974 között a Népzenekutató Csoport főmunkatársa, majd az MTA Zenetudományi Intézet hangszeres népzenei osztályának vezetője, az MTA Zenetudományi Bizottság és a Doktori Tanács Zenetudományi Szakbizottságának tagja. A zenetudományok doktora címet 1990-ben nyerte el, 1991 óta címzetes egyetemi tanár. Számos előadást tartott nemzetközi konferenciákon, vendégprofesszor volt Innsbruckban és Göttingenben, 1969 és 1988 között ismeretterjesztő sorozatot vezetett a Magyar Rádióban.

Hangszeres és énekelt népzenét egyaránt gyűjtött, bejárta a teljes magyar nyelvterületet, de távoli országokban is készített felvételeket: Etiópiában, Örményországban és Kuvaitban. Írásaiban, amelyek közül nem egyet angolul és németül is kiadtak, megállapításait, tudományos tételeit gazdag helyszíni tapasztalatai hitelesítik. Életműve több önálló kötetből, számtalan tanulmányból és hanglemezkiadványból áll, amelyek közül a legismertebb például a Zenei anyanyelvünk (Budapest, 1973) vagy a Magyar hangszeres népzene (Hungaroton, 1980, átdogozott kiadás 1998).

Munkásságának eredményeit összegző művek sora jelent meg az 1990-es évek második felében: 1996-ban adták ki a hangszeres népzene tárgyában eddig megírt legátfogóbb tanulmánykötetét A hangszeres magyar népzene címmel, majd 1998-ban a Hangszerek a magyar néphagyományban című könyveit. Újabb kiadványai: Bihari János (Budapest, 2002), Zenei anyanyelvünk. (Budapest, 2003)  A cigányzenekar múltja. Az egykorú sajtó tükrében (Budapest, 2004, 2012)

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 2004-ben választotta tagjai közé. Munkáját 1976-ban Erkel Ferenc-díjjal jutalmazták, 1995-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2000-ben pedig a Köztársasági Elnöki Aranyérmet. Széchenyi-díjat 2005-ben kapott. A Prima Primissimát 2014-ben nyerte el. Négy évvel ezelőtt, 2018-ban a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata kitüntetést vehette át. 

Sárosi Bálintot a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Kapcsolódó írásaink