Kultúra
Kásler Miklós névre szóló padot kapott a Hungarikum Ligetben
A Népfőiskola által szervezett Európa Szabadegyetem keretében Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője köszöntőjében felidézte az egykor rádióban elhangzó Nemzeti Nagyvizit című műsorral kapcsolatos emlékeit, amelyek számára élményforrásként hatottak.
Kiemelte, hogy egy Nemzetközi Nagyvizitre is szüksége volna mindannyiunknak, azzal a lényegre látó gondolkodásmóddal, amely Kásler professzor urat mindig is jellemzi.
Kásler Miklós rendhagyó történelmi áttekintőjében hangsúlyozta: identitászavaros világban élünk, az Isten, Haza, Család után az egyént, az önazonosságunkat akarják elvenni.
A professzor mintegy intelemként figyelmeztetett: térjünk vissza a múlt értékeihez, a teremtett világon túl, térjünk vissza őseink, szentjeink világához.
A padot Szabó Imrefia Béla szobrászművész készítette. amelyen idézetként az Ora et labora! (Imádkozzál és dolgozzál!) latin felirat olvasható.
Az ünnepség részeként a jelenlévők közösen elénekelték Kásler Miklós kedvenc népdalát, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt.