Kalotaszegi lányok

Egy hónapon át látogatható a budapesti Kieselbach Galériában A valóság szerelmese – Czene Béla festészete című kiállítás, amelynek apropóján igényes művészeti album is megjelent a Móra Kiadó gondozásában. A sajtóbemutatón részt vett Czene Béla legismertebb gyűjtője, az albumot is jegyző Móra Kiadó vezetője, Janikovszky János és a kötet szerkesztője, Molnos Péter is. A több mint száz alkotást felvonultató, a művész minden korszakát bemutató tárlat mellett az igényes albumban még háromszáz Czene-alkotás reprodukciójával találkozhatunk. A bejáráson elhangzott az is, hogy a mára elfeledett Czene-oeuvre-ből több száz mű lappanghat még.

Az egyéves előkészítő munka után tegnap megnyílt tárlat mindenképpen a nyár egyik szenzációja. Az 1911-ben született, és nyolcvannyolc éves korában, 1999-ben elhunyt művésznek 1998-ban, a Műterem Galériában volt egy kisebb kiállítása, de az első, mondhatni gyűjteményes tárlatára csak most, Kieselbach Tamás és a gyűjtő, Janikovszky János jóvoltából kerülhetett sor. Mint elhangzott, a tárlat gerincét a festő házának padlásán őrzött képek (is) adják, amelyek a szokásostól eltérően nem rontott, befejezetlen munkák, hanem a festő által magának megtartott remekművek. Így Czene most, a születése után száztizenegy esztendővel kapja meg azt a helyet, amelyet megérdemel: kevesen tudták úgy megragadni egy adott kor hangulatát, mint ő a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekét, amikor életművének a java készült.

Czene Béla művészcsaládból indult, apja a csendéletek és tájképek „iparosa” volt, tele megrendelésekkel. Így a szintén művész öccsével együtt a gyerekkoruk egy részét is a műteremben töltötték – így nem volt ismeretlen Czene számára a festékkeverés, alapozás sem. Mondhatni kész művészként került be a Képzőművészeti Főiskolára 1930-ban, ahol Rudnay Gyula már csak a festéstechnikában tudott neki újat mondani.

Három év után ott is hagyja a mestert és a főiskolát, az akkor induló római iskola stílusában kezd festeni, ami nagyon jól látszik a tárlat legkorábbi, 1936-ban készült, A királyok imádása című képén is. Ezután pedig ismerősök unszolására 1938-ban megpályázza a római ösztöndíjat, amit el is nyer. Ez az egy esztendő továbbalakította művészetét: különösen Botticelli és Ghirlandaio volt rá nagy hatással. Az ebben az időszakban, 1939-ben, Rómában készült festményeit is láthatjuk a kiállításon. Czene, mint római iskolás művésztársai, immár temperával dolgozik, de modellre nem telik neki. Így a sokalakos képein is szeretett feleségét, Bessyt, azaz Hikádi Erzsébetet láthatjuk, illetve magát a festőt. Ezt talán észre is vehetjük a Hunor és Magyar című főművén is, ami szintén 1939-ben készült, és éppen a tárlat megnyitása előtt került elő a lappangásból.

Észak-Erdély visszatérte után fedezi fel magának Czene Kalotaszeget, ahol 1943-ban két nagyszerű, a kiállításon is látható képet is fest Kalotaszegi lányok címmel. A gyöngyös pártával leszorított hajú, ünneplő viseletbe öltözött lányok éppen a vasárnapi miséről jönnek, a háttérben fel is sejlik a jellegzetes templomtorony. Aztán 1945 után, mint annyian mások, az új rend hithű követője lesz, aki még arra is hajlandó, hogy lemenjen vidékre agitálni.

A kiállításon ebből az időszakból szereplő képei teljes mértékben igazodnak az elvárásokhoz, A kazincbarcikai erőmű építése című nagy pannót feleségével együtt jegyzik 1952-ben. Az évtized végére nyílik ki a szeme, és lassan az utcaképek felé fordul. Mert Czene – ahogy termelékenységéből sejteni lehet – nagyon szeretett festeni, évi akár ötven művet is befejezhetett. Az utca, a divatos ruhákban sétáló emberek, szép nők pedig hálás téma volt, ahogyan az lett a presszók új, sajátos világa is. Ekkoriban lépnek elő szinte kizárólagos szereplőkké képein a gyönyörű nők a maguk antik vagy reneszánsz szépségével, időtlenségével.

És végig is kísérik már a pályát: előbb csak villamoskalauzok, kávéslányok, cérnagyári dolgozók ülnek, állnak, fekszenek modellt neki, majd a végén már a Maxim Varieté gyönyörű sztárjai is. A galéria egyik leghátsó termében negyvenhét „bombázó” vár bennünket, köztük aktok az 1966 és 1983 közötti időszakból. Olyan portréalakok, akik után a múlt század második felében is megfordultak a férfiak, de megfordulnának ezer év múlva is.