A cimbalom szerelmese

– A cimbalmot itthon mint ősi magyar hangszert ismerjük, de mennyire népszerű a világ más tájain?

– Általában ez van a köztudatban, ezért is kezdtem bele még a nyolcvanas évek végén egy kongresszus életre hívásába, hogy a világ különböző tájain élő cimbalomművészeket összefogjuk. Akkoriban számos fesztiválon szembesültem azzal, hogy milyen sokféle cimbalom van világszerte.

A hangszernek négyezer éves múltja van, egyértelműen ázsiai eredetű, de az idők során persze rengeteg változata jött létre, és Ázsiától Amerikáig rengeteg országban népszerű. A hegedűkhöz vagy a hárfákhoz hasonló fejlődésen ment át, azzal a nem kis különbséggel, hogy a cimbalomnak ütős és pengetős változata is kialakult. Lényegében a zongora megszületésével szorult kicsit háttérbe. Mindezzel egyébként a világszövetség harmincadik évfordulójára írt, tavaly megjelent könyvben részletesen is foglalkoztam.

– Ha ennyire elterjedt világszerte, akkor miért érezzük mégis ennyire sajátunknak?

– Azt tapasztaltam, hogy a hangszert mindenhol sajátjuknak tekintik, talán mert olyan mély érzelmeket vált ki. A modern hangszerek kicsit háttérbe szorították, de ahol az emberek őrzik a hagyományaikat, ott továbbra is fontos maradt a cimbalom. Svájcban például az orgona elterjedése előtt az egyszerű falvak templomaiban cimbalmot használtak, és sokfelé mai napig ragaszkodnak a hagyományukhoz.

– Mikor jött létre a világszövetség?

– Hosszú szervezés után 1991 november harmadikán alakultunk meg Magyarországon. Mivel akkoriban nem csupán internet nem volt, de sokfelé még telefon sem, ezért rengeteg levelezéssel, követségeken keresztül találtuk meg az utat egymáshoz. Tavaly volt az alapítás harmincadik évfordulója, amit egy kongresszussal szerettünk volna megünnepelni, ám a világjárvány megakadályozta. Ezek a kongresszusok azért is fontosak, mert a hangszer újrafelfedezését segítik, Svájcban és Ausztriában így lett a zenei oktatás része.

– Ha jól értem, az ön eltökéltségének köszönhetően alakult meg a világszövetség.

– Mivel a kongresszus kigondolója én voltam, nekem kellett vállalnom a lebonyolításban a vezető szerepet, a házigazdáét. Akkor huszonnyolc taggal hoztuk létre a szervezetet, amelynek azóta több mint ezer egyéni és csoportos tagja van. Négy kontinens harminchárom országa képviselteti magát a világszövetségben.

– Mennyire népszerű a hangszer a fiatalok körében?

– Ez elsősorban attól függ, hogy találkoznak-e vele. Akikben van zenei irányultság, és megismerik a hangszert, azok könnyen megszeretik, talán éppen különleges hangzása miatt is. Erre a júniusi kapolcsi tehetségkutató és -fejlesztő táborra is túljelentkezés volt, még Amerikából is szerettek volna eljönni. Sajnos most nem tudtuk őket fogadni, mert ezúttal a környékbeli országokból jelentkezhettek a fiatalok: Csehország mellett a Kárpát-medence országaiból.

– Itthon elég szokatlan a női cimbalmos. A világ más részein is a férfiak kiváltsága a hangszer megszólaltatása?

– Egyáltalán nem, sőt egyes ázsiai országokban a női cimbalmosok vannak többségben. Kínában például a cimbalmosok kilencven százaléka nő, ugyanakkor Indiában vagy az arab országokban a hagyományok miatt többségében férfiak használják a hangszert.

– Hogyan lett a Besztercebányai Művészeti Egyetem professzora?

– Budapesten születtem, itt tanultam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ám egy pályázatnak köszönhetően Besztercebányára kerültem. Több mint huszonöt éve tanítok ott, és már rengeteg tanítványomnak van tanítványa. Az egyik legfontosabb célom, hogy az utánpótlást segítsem, ezért is örültem ennek a lehetőségnek, hiszen a Kapolcskán olyan fiatalok is találkoznak a hangszerrel, akik korábban legfeljebb csak hallottak róla.