Kultúra

Kilenc meteorit: égi tünemények Pesten

Geszler Mária Garzuly és barátainak tárlata a Vigadó földszintjén

A Vigadó földszinti kiállítóterében jubilál barátaival Geszler Mária Garzuly, a keramikus, aki körberepülte már a Földet, és az elsők között volt, akinek a jóvoltából az egyszerű, ipari sokszorosításra is szánt kerámiatárgyak szuverén, mondanivalóval rendelkező művekké, mondjuk, szobrokká alakultak. Az ünnepre meghívott vendégei jobbára fiatalabb vidéki alkotók, kerámiaművészek.

Kilenc meteorit: égi tünemények Pesten
A kiállított munkák túlmutatnak a mindennapi használati tárgyakon
Fotó: MH/Török Péter

A jubiláló, 1941-es születésű Geszler Mária Garzuly (ez utóbbi nevet férjétől vette át, és tette korábban vezetéknévvé, most pedig mintegy utónévvé, a Mária után) vidéki művész, ennek a létnek minden előnyével és hátrányával együtt. Budapesten született, csellistának készült, csak egy baleset következtében, véletlenül fordult a kerámia felé. Az Iparművészeti Főiskolán 1965-ben végzett, majd egy kis hódmezővásárhelyi kitérő után az őrségi fazekasok központjában, Magyarszombatfán, a kerámiagyárban lett tervező. Vas megyét igazából azóta sem hagyta el, Szombathelyen él most is, onnan utazta be a világot, és érte el jelentős nemzetközi sikereit.

A Kossuth- és Munkácsy-díjas Geszler Mária hazánk egyik nemzetközileg legismertebb kerámiaművésze, számos külföldi díjjal, amelyeket sokszor a távoli alkotótelepeken készült műveiért kapott. A most a Vigadóban látható kiállításának bevezetőszövegében azt vallja, hogy a kultúra folytonosan önmagába visszaforduló folyamat, a művészetben nincs evolúció, a korok változnak, a történelem kereke forog, de az emberi érzések, sorsok, gondolatok örök érvényűek. Így magát „lépcsőfoknak” érzi a művészet lépcsőházában, miközben támaszkodik a múlt eredményeire, és úgy hoz létre egyedit és maradandót szándékai szerint.

Egyedit, mert magyarszombatfai tervezőként is túllépett az egyszerű, saját vagy helyi motívumokkal díszített kerámiák sorozatgyártásán. Persze volt ilyen is: iparosmunka, de kezdetektől jellemző volt rá a kíváncsiság, a térben és időben való utazás, más mesterek, művek megismerése. Amikor azt lehetett, akkor a szovjet Közép-Ázsiát (Szamarkand, Buhara, Örményország, Grúzia) járta, aztán eljutott (többször) Japánba is.

Az utóbbi utak érződnek a most kiállított anyagon, különösen a kékkel festett fehér porcelánokon. S ahogyan kezdetben a magyar formakincset szintetizálta az ázsiaival, úgy a japán kerámiaművészetet sem tükrözve, másolva kapjuk vissza tőle. Geszler szuverén alkotó, szép pályaívvel, amelyen a nyolcvanas években tűnnek fel azok a kerámiaszobrok, amelyek most az általa jegyzett anyag gerincét alkotják. Ekkoriban jelennek meg azok a szoborfélalakok vagy éppen csellóformák és behajlított keretű kerámia-lapok, amelyekre aztán rádolgozik mázzal, vagy szitanyomással felviszi saját fotográfiáit. Ezek a műtárgyak már rég elvesztették funkcionalitásukat, tehát nem tálak vagy vázák.

A forma, az anyag és a festék együttesen hordozza a szépséget, és adja meg a mű esztétikáját. A Magyar Hírlap hétvégi mellékletéből (Meteoritok, 2022. május 28.) azt is megtudhatjuk, hogy Geszler Mária szereti az alkotáshoz nélkülözhetetlen műtermi magányt, de most nyolc fiatalabb és vidéken alkotó kollégáját is meghívta a közös ünneplésre. Egyáltalán nem féltékeny a szakmára, szerinte ha valaki rosszabbul csinál valamit, mint ő, az nagy baj. Ha viszont jobban, attól egyszerűen el van ragadtatva.

Kiállítótársai a csendben befelé figyelő, sokszor erejét megfeszítve dolgozó, máskor csak hallgató Kungl György, a műveit a lecsendesülés felé való átjáróknak szánó Karsai Zsófia, a modern-minimalista kerámiákat készítő Strohner Márton, Fusz György, aki deformált vagy soha körbe nem érő gyűrűket alkot, a Siklóson, Verőcén és Kecskeméten fatüzeléses kemencében kerámiát égető Kemény Péter, a használhatóságot szem előtt tartó Dobány Sándor, a hibákat és véletleneket felhasználó Szabó Ádám Csaba, az egyszerű formákban, földszínekben és rusztikus felületekben gondolkodó Kontor Enikő.

Geszler Mária szerint valamennyien zsenik, akiknek földöntúli érzékenysége meteoritként csapódik be életünkbe, történelmünkbe. Megváltoztatják sorsunkat, ajándékként ragyogják be életünket. Zseniális alkotók, az ég üzenetei.

Geszler Mária Garzuly és barátainak Strohner Márton által összerakott tárlata július 28-ig látható a Vigadó földszintjén.

Kapcsolódó írásaink

Amikor Budapest túlragyogta Bécset

ĀHa a Bosch-kiállítással nem is kelhet igazán versenyre, minden bizonnyal az idei nyár egyik leglátogatottabb tárlata lesz a Magyar Nemzeti Galériában az Art deco Budapest