Kultúra

Egy legendás történet Zalaegerszegen

Péntek este mutatták be a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban Szüle Mihály, Harmath Imre és Walter László Egy bolond százat csinál című zenés vígjátékát Lendvai Zoltán rendezésében.

Egy legendás történet Zalaegerszegen
Egy legendás történetZalaegerszegen
Fotó: MTI/Varga György

A darab ajánlója szerint a történet két munkanélküli barátról szól, egy volt pincérről és egy volt karmesterről. Előbbi a megszólalásig hasonlít a nagy oroszlánvadászra, Suarez Rodrigo Felix grófra, a másik pedig kiköpött mása egy ismert halbiológusnak. Az éppen állás nélküli Dömötör és Rudi új életet kezd az új személy­azonosságokkal a Földközi-tenger partján, ahol eddig dolgozott.

Két fiatal, csinos lány érkezik a Riviérára az Egyesült Államokból, akik gazdag férjjelölt reményében milliomoscsemetéknek adják ki magukat. Az egymásra találás szinte elkerülhetetlen. Az előadás különlegessége, hogy élőzenekar kíséri a színészeket, a kilenctagú együttest Máriás Zsolt karmester vezeti.

Kapcsolódó írásaink

Apor Vilmostól Tamási Áronig

ĀHárom színházi fesztivállal és öt új bemutatóval várjuk a közönséget június 24. és augusztus 17. között – nyilatkozta lapunknak Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom