Kultúra

Biztonsági mentés celluloidra

„A magyar filmtörténet gazdagságát meg kell ismernie a világnak” – hangsúlyozta lapunknak Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum igazgatója

Jelentős szakmai sikerként értékelhető, hogy hatvan év után és két év kihagyást követően ezen a héten a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház ad otthont a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége (FIAF) éves kongresszusának – mondta a Magyar Hírlapnak Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmarchívum igazgatója. A találkozó megrendezésének körülményei és a kiemelkedő vendégek mellett arról is beszélgettünk, miért szükséges filmszalagra visszaírni a digitálisan felújított alkotásokat.

Biztonsági mentés celluloidra
Ráduly elmondta, a budapesti Nagylátószög tárlat óriási siker volt, harmincötezren látták
Fotó: NFI/Benedek György

– A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége olvasóink számára valószínűleg nem túl ismert szervezet. Mi a szerepe, tevékenysége?

– A FIAF az egyetlen olyan világszervezet, amely a filmarchívumok működését szakmai közösségbe tömörítve tanácsokkal, szabványokkal, különböző útmutatásokkal, ajánlásokkal támogatja. Arra is lehetőséget ad, hogy a világ archívumai hatékonyabban kommunikáljanak egymással, könnyebben alakítsanak ki együttműködéseket, partnerségeket, segíti őket abban, hogy a világ filmörökségének sokszor bonyolult jogviszonyait ille­tően tisztábban lássanak. Minden ország a saját filmművészete megőrzésének kérdéseivel foglalkozva szembetalálkozik a restaurálást, digitalizálást illető technikai, módszertani és etikai problémákkal: ezekkel kapcsolatban is nagyon hatékony tapasztalatcserét biztosít a szervezet.

Ezen túlmenően működése azt is biztosítja, hogy a különböző országok kultúrkincseihez tartozó, de a 20. század történelme során elveszett vagy elveszettnek hitt filmeket, filmes relikviákat felkutathassuk. Emlékeztetőül: az 1945 előtti magyar filmeknek csaknem a fele elveszett, legalábbis Magyarországon nincsen belőlük fennmaradt kópia. Ezek felkutatása érdekében tett erőfeszítéseinknek az elmúlt években is voltak kézzelfogható eredményei: többek között előkerült Kertész Mihály két némafilmes alkotása vagy például Bródy István 1914-es filmje is Hegedűs Gyulával (1870–1931) a főszerepben. Ezenkívül számos olyan külföldi alkotást sikerült beazonosítani, amelyek hazahozatala előkészítés alatt van.

– Mi a jelentősége annak, hogy két év kihagyás után a magyar fővárosban rendezik meg újra a találkozót?

– A Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségét 1938-ban alapították Párizsban, a szervezetnek a magyar archívum 1958 óta tagja, de utoljára 1961-ben rendezték Budapesten az éves kongresszust. Tehát idén hatvan év elteltével sikerült újra Magyarországra csábítani a szakmát – hiszen a szervezet százhetven tagja közül több mint száz intézmény képviselteti magát delegált munkatársakkal, filmarchívumi vezetőkkel.

Ez mintegy kétszázötven résztvevőt jelent, ami mindenképp nagyon jelentős a pandémia előtti évekhez képest is, ugyanis rég nem volt ennyire magas a részvétel a kongresszuson. Ez fontos szakmai sikernek tudható be, azt mutatja, hogy a Nemzeti Filmintézet, azon belül az idén hatvanöt éves Filmarchívum mint házigazda és Magyarország mint helyszín felkeltette a FIAF tagjainak, a világ filmes szakemberei­nek érdeklődését. Mindez óriási nemzetközi figyelmet irányít a magyar filmörökség megőrzéséért és népszerűsítéséért végzett munkánkra, illetve arra is lehetőséget ad, hogy bemutassuk, a Filmarchívum 2017 óta miként vált modern, 21. századi közgyűjteménnyé.

– Például kik és honnan, mely intézményből érkeztek Budapestre?

– A világ legnagyobb filmarchívumai, mint a francia CNC (Centre National du Cinéma), az angol BFI (British Film Institute), a Cinématheque francaise, a holland EYE, az amerikai Library of Congress és a UCLA, a német Deutsche Kinemathek és a Deutsche Film­institut, az olasz Cineteca di Roma és a Cineteca di Bologna, a lengyel FINA, az osztrák filmarchívum és filmmúzeum képviseltetik magukat vezetőik és legelismertebb szakembereik által. De a több mint száz részt vevő intézmény között ázsiaiak, ausztrálok és dél-amerikaiak is jelen vannak. A pandémia és az orosz–ukrán háborús konfliktus miatt ugyanakkor vannak olyan intézmények, amelyek fizikailag nem tudnak részt venni a kongresszuson. Ebben az esetben igyekszünk online bejelentkezést biztosítani, így fog előadást tartani például a kínai filmarchívum is.

– Az Urániában péntekig tartó találkozó programjában számos előadás, kerekasztal-beszélgetés, szakmai panel kapott helyet. Van valamilyen központi téma, amely köré ezek csoportosulnak?

– A látható archívum címet kapta az idei kongresszus, és ez a fő tematikáját is meghatározza. Korunk legnagyobb kihívása ugyanis az, hogy hogyan lehet az archívumok óriási gyűjteményét a leghatékonyabban láthatóvá, elérhetővé tenni a közönség számára. Bár a tevékenységünk minden filmes területet érint, de mégis azt tapasztaljuk, hogy a nézőkhöz a játékfilmes tartalmak jutnak el a legkönnyebben – miközben paradox módon ezek csupán a gyűjtemények elenyésző részét teszik ki.

A megőrzött anyagok kilencven százaléka filmhíradókból, rövidfilmes alkotásokból, animációkból, reklámokból és dokumentumfilmekből áll. Ezek azok az egyébként sokszínű tartalmak, amelyek a legkevésbé jutnak el a közönséghez. Persze ennek vannak különböző megoldásai, mi is tettünk erre erőfeszítéseket, például a Filmhiradokonline.hu elindításával, amelyen az 1910-es évekig visszamenően digitalizált formában láthatók a filmhíradók. Az oktatási célú weboldalakon is igyekszünk színesíteni a kínálatot nemcsak játékfilmes tartalmakkal.

Ez olyan téma, amely minden archívumnak aktuális problémát jelent, ezért kell róla beszélnünk, hogy a tapasztalatainkat, jó gyakorlatainkat kicserélve egymást tanítsuk, segítsük a megoldások megtalálásában. Ma és holnap a teljes program erre koncentrálódik. A kongresszus második felében az archívumok regionális szervezeteinek műhelymunkái, tanácskozásai zajlanak, ahol a specifikus kérdésekről is lehet tárgyalni, az utolsó nap pedig a közgyűlésé. Bár az esemény az utolsó napot leszámítva nyitott, a látogatás előzetes regisztrációhoz kötött.

– Két magyar filmet is levetítenek a találkozó vendégeinek.

– Egyrészt az előbb említett, 1914-es Bródy István rendezte alkotást, A munkászubbonyt, amely nemcsak azért fontos, mert ez az egyetlen fennmaradt filmalkotás, amelyben Hegedűs Gyula színészi játékát láthatjuk, hanem mert a film sorsa abszolút manifesztációja annak a közös erőfeszítésnek, amelyet a nemzetközi archívumokkal folytatunk a magyar mozgóképes kincs felkutatása érdekében. Ezt az Amszterdamban előkerült kópiát 2017-ben holland kollégáink segítségével azonosítottuk. Élő zenei kísérettel fogjuk vetíteni, tekintettel arra, hogy ez egy némafilmes alkotás. A másik Jancsó Miklóstól a Szegénylegények – ez az első olyan korábban digitálisan restaurált film, amelyet visszaírtunk a Filmlaborban harmincöt milliméteres, klasszikus filmszalagra a hosszú távú megőrzés érdekében.

– Miért?

– Szakmailag elfogadott tény, hogy a celluloid akár százhuszonöt évig is képes jó állapotban megőrizni a képet. Tavaly láthattuk is, milyen tökéletes minőségben őrzi meg, amikor vetítettük a Lumière fivérek 1896-ban forgatott eredeti kameranegatívjait. A digitális adat sérülékeny, és időtállóságával kapcsolatban még csak pár évtizedes tapasztalattal rendelkezünk. Ezért azt gondoljuk, hogy a digitalizálás után, a digitális adatmentés mellett mindenképp nagyon fontos eredeti szalagra is visszaírni a filmet, ezzel plusz biztonsági mentést létrehozva. Ennek első eredménye a Szegénylegények kiírása. Szeretnénk megmutatni a szakmai közönségnek az NFI Filmlaborban végzett, első osztályú digitális restaurálási és fotokémiai labormunkák eredményeit, hiszen a nézőtéren ülő nemzetközi intézmények képviselői mind potenciális ügyfelek is.

– Miközben a nemzetközi filmes szakma nálunk vendégeskedik, a magyar filmtörténet világjáró körútra indult, amelynek első állomása Brüsszel. A Liszt Intézetben múlt héten nyílt meg ugyanis a Nagylátószög című kiállítás.

– A magyar film százhuszadik születésnapját ünnepeltük tavaly, ennek apropóján volt látható júliustól novemberig a filmtörténeti tárlat a budapesti Ludwig Múzeumban. Óriási siker volt, több mint harmincötezren látták, éppen ezért már közben eldöntöttük, hogy utazókiállításként megpróbáljuk eljuttatni minél több helyszínre. Ez nemcsak vidéki vagy határon túli magyarlakta helyszíneket foglal magában, hanem szélesebb nemzetközi jelenlétet is.

A magyar filmtörténet gazdagságát meg kell ismernie a világnak! A Liszt Intézet szerencsére ugyanígy gondolkodott, és már tavaly elkezdték az előkészítést. Időközben jelentkezett partnernek a Belga Királyi Cinematek is, amely nemcsak archívumi, hanem filmszínházi tevékenységet is folytat, így hármas együttműködésben június 17-ig lesz látható a tárlat és egy, a százhúsz évet átölelő magyar filmes retrospektív vetítéssorozat.

– Lesz folytatása?

– A Külgazdasági és Külügyminisztérium­mal folynak a tárgyalások, szeretnénk, ha más kiemelt európai helyszíneken is bemutatkozhatna a tárlat. De amint mondtam, Magyarországon és a Kárpát-medencében, Erdélytől a Felvidékig keressük, illetve várjuk azon települések jelentkezését, akik örömmel fogadnák a Nagylátószög tárlatot.

Kapcsolódó írásaink