Kultúra

Kiállítás mutatja be az MMA ösztöndíjasait

Departure

Már látogatható a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjprogramjának 2018 és 2021 között végzett képzőművészei munkájából összeállított, csoportos kiállítás a Pesti Vigadóban, Departure címmel.

Az MMA 2018-ban indította el három évre szóló, jelentős összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázati programját. „Száz ösztöndíjast indíthattunk el akkor – ahogy azóta minden évben – magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységük anyagi feltételeinek biztosításával. Ösztöndíjprogramunk elsődleges célja, hogy általa színvonalas alkotó- és előadóművészeti, illetve művészetelméleti tevékenységeket támogassunk” – idézi a közlemény Vashegyi Györgyöt, az akadémia elnökét.

A május 8-ig látogatható tárlaton Balanyi Zoltán, Csomortáni Gál László, Erdélyi Gábor, Erős Apolka, Gálhidy Péter, Bódi Barbara, Incze Mózes, iski Kocsis Tibor, Kondor Attila, Menasági Péter, Monori Sebestyén, Részegh Botond, Szabó Ábel, Szász Sándor és Verebics Ágnes mutatja be munkáit.

Kapcsolódó írásaink