Kultúra
Sanghaj magyar építésze
Hol sírjaink domborulnak. Noha a kaliforniai Berkeley-ben hunyt el, Hugyecz Lászlót végakarata szerint Besztercebányán, a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra
A besztercebányai katolikus temetőben, a nagytemplom mögötti domboldalon nyugszik 1958 óta egyik legnagyobb, legismertebb építészünk, Hugyecz László. Családjának síremléke impozáns: itt, a szecessziós vonalú kő alatt nyugszik a tót származású apa, Hugyecz György építőmester, a besztercei akadémia, az evangélikus gimnázium és a tanítóképző kivitelezője. Mellette alussza örök álmát szeretett felesége, alsólehotai Skultéty Paula, a kassai magyar evangélikus lelkész lánya, akinek felmenői is mind lelkészek voltak.
Az északi szomszédaink által közben nemes egyszerűséggel kisajátított építész később így vallott erről: „Nem kérdezte senki tőlem a régi, Szent István-i Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.” Ha pedig a hazájáról kérdezték, így nyilatkozott: „Igazi hazám a hegyes-völgyes Tótország, melyet most Slovakiának hívnak, s a tótokból egyszerre szlovákok lettek, s az emberek egyszerre elfelejtettek magyarul – mindez hozzájárult, hogy elveszett embernek érezzem magam.”
Ezeket a sorokat az 1910 és 1958 között Hugyecz László által megírt több ezer levél egyikében olvashatjuk, amelyeket 1920-ig, atyja haláláig és az áttelepülésig Besztercebányára küldött. Előbb a Műegyetemről írta ezeket, amelynek elkezdése előtt megszerezte a kőműves, kőfaragó és ács szakvizsgákat. Diplomáját 1914-ben kapta meg, Ybl Lajos pedig azonnal felvette irodájába. (Az egyetem pedig felkérte tanszéki asszisztensnek, ami akkor az egyetemi oktatói pálya kezdetét jelentette.)
De közbeszólt a Nagy Háború: 1914. szeptember elseje önkéntesként már egyenruhában találta Hugyeczet, aki tüzérként került ki az orosz frontra. Két év múlva egy sebesülés következtében elfogták Bruszilov tábornok támadó kozákjai. Talán szlovák nyelvismerete miatt is életben maradt, Szibériába került, ahol szakmájában foglalkoztatták. Itt egy újabb lábsérülés után a Vöröskereszt vonatán kötött ki, ahonnan több társával együtt egy hajtányon Kínába szökött.
Sok kaland után 1918 novemberében ért Sanghaj városába, ami akkor még az európai nagyhatalmak befolyása alatt állt. Mivel a hazaúthoz is pénz kellett, jelentkezett Rawling A. Curry építészirodájába rajzolónak, de hamarosan L. E. Hudec néven önálló feladatokat is kapott. Haza nem költözhetett, hiszen a családnak apja halála után el kellett hagynia Besztercebányát. Némi ingóságot megmentve végül Budapesten kötöttek ki.
A jól képzett Hugyecz pedig hamar rájött, hogy sanghaji kollégáinál „a piripócsi kőmíveseknek több műveltsége van”, ezért, már irodavezetőként otthagyva munkaadóját, saját céget alapított 1925 januárjában. Időközben a szerelem is megtalálta, 1922-ben egy evangélikus brémai német kereskedőcsaládból származó lány, Gizella Meyer lett a felesége, aki három gyermeket szült neki.
A családi boldogsággal együtt jártak az építészi sikerek: már Curry irodájában komoly terveket készíthetett, de a pályaív csúcsa 1925 és 1937 közöttre tehető. Ekkor alakult ki saját, posztszecessziós, art decós, eklektikus stílusa, amelynek egyik legemblematikusabb épülete a huszonkét emeletes, kétszáz szobás, 1934-ben befejezett Park Hotel, amely mindmáig a város jelképe. Vagy az 1933-ban elkészült Grand Theatre, ami a Távol-Kelet legnagyobb mozija volt, több mint háromezer férőhellyel. Hugyecz közben magyar szakfolyóiratokat járatott, aztán 1927-ben, 1928-ban, 1931-ben, 1935-ben és 1939-ben is haza tudott látogatni, bár csehszlovák állampolgárságát sikertelenül próbálta magyarra váltani.
Jóban volt a kínaiakkal, harmincfős gárdájának a fele is közülük került ki. Így nemcsak a külföldi kolóniáknak tervezett bankokat, kórházakat, iskolákat, klubokat, hanem az akkori elnök, Szun Jat-szen fiának is házat. Templomokért, egyházi épületekért pedig nem fogadott el pénzt. Evangélikus létére a városba jezsuita missziót is tervezett, 1938-ban, a Felvidék egy részének a visszatérésekor pedig a megbékélés híve volt, és Kossuth dunai konföderációját látta volna a térségben jó megoldásnak.
A vitézi kérelem beadása után 1941-ben végre megkapta a magyar állampolgárságot is, a következő esztendőben pedig „irgalmas szamaritánus” módjára ő lett a sanghaji magyar konzul, amely tisztségét az ottani magyar kolónia zsidóságának megmentésére is használta. Aztán jött a kínai kommunista hatalomátvétel, és Hugyecz családjával házi őrizetbe került.
Menekülni kényszerültek, 1947 folyamán aztán Svájcban telepedtek le, ahol az építész régészettel és történelemmel kezdett el foglalkozni. Ezek a dolgok már műegyetemista korában is nagyon érdekelték, de most eljuthatott a vatikáni ásatásokra is, statikusként tanulmányozhatta a Szent Péter-bazilika alatt lévő rétegeket, a négyéves kutatás során megtalálni vélték magának, Szent Péternek csontjait is.
Aztán 1948-ban mégis az Egyesült Államokba, Berkeley városába költözött családjával – ami talán nem jó döntés volt. Első házukat egy földcsuszamlás temette maga alá, még szerencse, hogy senki sem volt otthon. Hugyecz egy újabb, 1958 október végén bekövetkező földrengés közben szívinfarktust kapott, ami halálosnak bizonyult. Végakarata szerint testét a családi sírboltban, Besztercebányán helyezték örök nyugalomra.
