Kultúra

Cortes spanyoljaitól a Liebig-képecskékig

Édes pillanatok a Nagy Háborúból címmel rakott össze még tavaly egy igazán izgalmas kiállítást a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (MKVM). A tárlat a csokoládé és az első világháború viszonylatait tárja elénk. Amihez tudnunk kell, hogy egy közvitéz napi fejadagja ötven gramm csokoládé volt, és ha szerencséje volt, meg is kapta.

Cortes spanyoljaitól a Liebig-képecskékig
A boldog békeidőket is megidézi a tárlat
Fotó: MH/Farkas Anita

A hadtápon, a katonák élelmezésén, ellátásán háborúk, csaták sora múlt, ezt tudhatjuk a történelemből, ezért is kerülhetett be az MKVM kiállítási tervébe ez a tárlat, és mert a korabeli edényekből, csomagolásokból is pazar gyűjteménnyel rendelkezik. Ezt azon nyomban megállapíthatjuk, ahogy belépünk a tetőtérbe, ahol a május elsejéig nyitva tartó tárlatott helyezték el. Jobb oldalról elindulva mindjárt találkozhatunk a korra oly jellemző Liebig-képecskékkel, a jobbára 7×11 centiméteres kis színes nyomatokkal, amikkel Justus Liebig reklámozta először húskivonatait.

Ezután következnek az Európában mindenütt elterjedt, a gyerekek által is biztosan gyűjtött sorozatok, például az 1839-ben Franz Stolwerck (és öt fia) által alapított és felfuttatott Stollwerck csokoládégyárak kártyái, amiket ismert művészek terveztek. Ezekből 1897-től 1918-ig 595 szériában 3570 féle készült. Aztán, ahogy közeledett a Nagy Háború, úgy jelentek meg ezeken a kártyákon az uralkodók (például Vilmos császár és Ferenc József), a híres politikusok, hadvezérek (mint Bismarck, Napóleon) arcképei vagy a katonaélet szépségének ábrázolásai.

De a búr háború (1899 – 1902), vagy a boxerlázadás (1900-1901) csatajelenetei is rákerültek a kis lapocskákra, a fiúgyermekek nagy örömére. (A 20. század második felében hasonló gyűjtőszenvedély jelentkezett a rágók csomagolásába szerkesztett kis képregények, különféle kis csokoládécsomagolások kapcsán, majd jóval a rendszerváltás után megjelentek a beragasztható matricás könyvek is az élelmiszerboltokban.)

S valóban, a Nagy Háború volt az első, amelyben a katonai ellátásban („menázsi”) fontos szerepet kapott a kakaó, a csokoládé is. A kakaóbabbal, illetve a belőle készült keserű itallal már Herman Cortes hódító spanyoljai is találkoztak Mexikóban, 1520-ban maga a konkvisztádor jelentette uralkodójának, I. Károlynak, hogy elég egy pohár ilyen ital, és egy egész napot képes gyalogolni a katona étlen és szomjan.

A spanyolok aztán rájöttek arra is, hogy az italt meg is lehet cukrozni, vagy vaníliát és fahéjat keverni bele, amikor pedig 1878-ban a Monarchia megszállta Bosznia-Hercegovinát, a kétszázhetvenezer katona élelmezésében már ott voltak a „szelencés eledelek”, tehát a konzervek is. A kakaókonzervben huszonöt gramm kakaó, valamint harminc gramm cukor volt, amit forró vízzel csak nyakon kellett önteni. (Az egyik feliratos tábla szerint Magyarországon Palacsay György kapitányhoz köthető a csokoládé, aki 1704-ben „csukuladinak” nevezte a tápláló étket.)

A Nagy Háború kitörése előtt aztán már olyan nagy volt a kereslet ezekre az édességekre, hogy a magyar édesipar harminchét üzeme és háromezer-ötszáz dolgozója sem tudta kielégíteni a cukorka, cukros sütemény, kakaó és csokoládé iránti igényeket. Ezért aztán Ausztriából és Németországból érkezett az utánpótlás, és a háború első két esztendejében nem voltak ellátási gondok. Aztán elapadtak a kakaóbab és a kávé forrásai, és jöttek a pótszerek, de még a cukrászoknak is be kellett szolgáltatniuk a rézből és bronzból készült edényeiket.

Mindezt a kiállítás tárlóiban, installációiban is nyomon követhetjük. Az első vitrinek gazdagon díszített cukorkás szelencéi és limoges-i porcelán csokoládéskannái, keverői, vastag falú csészéi és a korabeli mikulásos, nyulas, bárányos, törpés, kakasos öntőformák idézik vissza a boldog békeéveket. Van itt néhány berendezési tárgy egy cukrászüzemből, például 1900-ból egy kávé- és kakaópörkölő kályha meg egy kézzel hajtható, a szaloncukor papírját rojtozó gépezet is. Egy szalont is berendeztek nekünk, mégpedig fess huszártiszttel és finoman öltözött, kalapos kisasszonnyal, no és egy szép bonbonierrel.

Majd éles váltásként egy háborús tiszti bordély szobájába találjuk magunkat, mert ez is együtt járt a háborúval, nem csak a frissítő és lelket melengető kakaó, vagy csokoládé. Ezt követően megidéznek nekünk egy karácsony esti fedezéket, ahol a hazagondoló baka bánatát a fronton rendszeresített hordozható és melegen tartó csokoládés és ka­kaós kannák tartalma enyhítette. Elutazhatunk a hátországba is, ahol egyre másra jelentek meg 1916-tól a rendeletek a korlátozásokról. Jött a hadikávé, jöttek a cukorjegyek is, vége lett a régi jó világnak, az édes életnek.

És itt, sajnos, a kiállításnak is.

Kapcsolódó írásaink

A szent vendégség képi megfogalmazásai

ĀA MANK és az MKVM közös kültéri kiállításán Óbudán harminc alkotó képző-, ipar- és fotóművészeti alkotásai a reményre hívják fel a járókelők figyelmét