Kultúra
Marianne Faithfull angol énekesnő ma ünnepli 75. születésnapját
Egy zaklatott pálya

Szülei válása után édesanyja nevelte, szűkös körülmények között, katolikus internátusba járt. Énekesi pályáját tizennyolc éves korában népdalok éneklésével kezdte, de 1964-ben részt vett a Rolling Stones együttesnek adott fogadáson, ahol az együttes menedzsere, Andrew Loog Oldham meglátta benne a tehetséget. Első kislemeze, a Mick Jagger és Keith Richards által jegyzett As Tears Go By nyomban toplistás siker lett.
A Go Away from My World című albumával Amerikában is bemutatkozott, emlékeztet az MTI. Mick Jaggererrel való kapcsolatukból a Rolling Stones is profitált, olyan mára klasszikussá vált számokat ihletett, mint a Sympathy for the Devil, a You Can’t Always Get What You Want, a Wild Horses és az I Got the Blues. A Jaggerrel töltött féktelen négy év alatt Faithfull lába alól kicsúszott a talaj, 1970-ben fia felügyeleti jogát is elveszítette, és öngyilkosságot kísérelt meg. Volt hajléktalan is, önéletrajzában őszintén vallott erről a korszakáról.
Kitartó barátainak köszönhetően mégis talpra állt. Visszatérését az 1979-ben megjelent, Grammy-díjra jelölt Broken English albuma jelentette, amely a posztpunk és az újhullám egyik fontos műve. A filmvásznon Jean-Luc Godard-ral, Serge Gainsbourggal, Alain Delonnal és Tony Richardsonnal dolgozott együtt. Megfertőződött a koronavírussal, tüdőgyulladása és memóriavesztése lett, de felépült. Háromszor járt Budapesten.