Kultúra
Sára Sándor-szobrot avattak a Lakitelek Népfőiskolán

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke Sára Sándort idézve hangsúlyozta: „a film akkor születik meg, amikor megnézik”. A Lakitelek Népfőiskola alapítója emlékeztetett, hogy a filmrendező emlékére meghirdetett filmszemlén az előzsűri krónika, korkép, művelődés, portré és fikciós műsorok kategóriákban összesen 178 hazai és határon túli alkotást láthatott.
Az előzsűri még októberben 34 filmet javasolt a XX. Lakiteleki Filmszemle versenyprogramjába. A több mint 30 fős zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt.
Lezsák Sándor a szoboravatón bejelentette: a XXI. Lakiteleki Filmszemle felhívását a következő év februárjában hirdetik meg.

A pályája elismeréseként a nemzet művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándor (1933-2019) filmjeit több mint félszáz országban vetítették, és számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal. Csoóri Sándor felkérésére 1993-tól hét éven át vezette a Duna Televíziót. Életútja előtti tiszteletadásként az emberi erőforrások minisztere 2020-ban Sára Sándor-díj elnevezéssel filmeseknek adományozható állami szakmai kitüntetést alapított. Idén szeptemberben pedig róla elnevezett vetítő- és koncerttermet avattak az MTVA székházában.
A Lakiteleki Népfőiskolán felavatott bronz mellszobrát Lantos Györgyi szobrászművész készítette.
A díjazottak
- A Dunaversitas Egyesület által felajánlott 1,5 millió forintos különdíjat, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem könyvcsomag és szakmai képzés különdíját, az MTVA M5-ös csatornájának különdíját, a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25.000 Ft-os különdíját és a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium 25.000 Ft-os különdíját a „Branka” c. alkotás kapta. Rendező: K. Kovács Ákos, Budapest
- Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által felajánlott 1 millió forintos különdíjat, a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesülete 25.000,- Ft-os különdíját és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25.000,- Ft-os különdíját a „Mi svábok mindig jó magyarok voltunk” c. alkotás kapta. Rendező: László Gábor, Budapest
- Kövér László, az Országgyűlés elnökének 1.000.000 Ft-os különdíját és a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium csoportjainak 25-25.000 Ft-os különdíját a „Megbélyegzetten – 1968” c. alkotás kapta. Rendező: Varga Ágota, Szentendre
- A Magyar Művészeti Akadémia 500.000 Ft-os különdíját, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 50.000,- Ft-os különdíját és a Lakiteleki Önkormányzat különdíját az „Ahol mégsem kolbászból van a kerítés” c. alkotás kapta. Rendező: Bácskai Gabriella, Budapest
- A Dunaversitas Egyesület által felajánlott 500.000,- Ft-os forintos különdíjat és a Petőfi Népe 50.000 Ft értékű különdíját a „Csak ide” c. alkotás kapta. Rendező: Miklós Mátyás Levente, Kolozsvár, Románia
- A Miniszterelnökség 500.000 Ft-os különdíját a „Tervek nélkül semmik leszünk” c. alkotás kapta . Rendező: Osgyáni Gábor, Miskolc
- A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 250.000 Ft-os különdíját, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület 100.000,- Ft-os különdíját, a mezőörsi Gr. Széchenyi István Népfőiskola és a három napos forgatási lehetőséget a Színház- és Filmművészeti Egyetem műtermében és eszközeivel, valamint az utómunka lehetősége különdíjakat „Az egyetértés útján” c. alkotás kapta Rendezők: Szőcs Richárd, Deák András, Erdőfüle, Románia
- A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. 250.000 Ft-os különdíját, az Antológia Kiadó és Nyomda Kft. könyvcsomagját és a
- tatai Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság 25.000,- Ft-os különdíját az „Őrtüzek nyugaton” c. alkotás kapta. Rendező: Harcsa Béla, Budapest
- A Nemzetstratégiai Kutatóintézet 250.000 Ft-os különdíját a „Nagyon köll már az eső” c. alkotás kapta. Rendező: Csubrilo Zoltán, Magyarkanizsa, Szerbia
- A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 150.000 Ft-os különdíját az „Aranyszőnyeg – A gernyeszegi Teleki-ház feltámadása” c. alkotás kapta. Rendező: Major Anita, Csabdi
- Kairosz Kiadó 150.000 Ft-os különdíját a „Dűne” c. alkotás kapta. Rendező: Ulrich Gábor, Kecskemét
- A Medimédia Kft. 150.000,- Ft-os különdíját a „Válaszúton” c. alkotás kapta. Rendező: Chilton Flóra, Budapest
- A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány 100.000,- Ft-os különdíját a „Légből kapott világ” c. alkotás kapta. Rendező: Kvalla Gábor Balázs, Kalocsa
- A Mediaworks Hungary Zrt. 100.000 Ft-os különdíját a „Kard és kalács – a Krisztus-katonaság hagyománya Hajdúdorogon” c. alkotás kapta. Rendező: Kovács László, Budapest
- Siklósi Beatrix 100.000,- Ft-os különdíját az Ő és én c. sorozat kapta. Rendező: Hajnal Gergely, Budapest
- Az Agrárminisztérium különdíját a „Möszijő Holló” c. alkotás kapta. Rendező: Tóth Dani, Kalocsa
- A Honvédelmi Minisztérium különdíját az „Attila örökösei” c. alkotás kapta. Rendező: Kiss-Stefán Mónika, Délegyháza
- A Honvédelmi Minisztérium különdíját a „Detto” c. alkotás kapta. Rendező: Vörös András, Pomáz
- A Honvédelmi Minisztérium különdíját „A magyar puszta madarai” c. alkotás rendezője, Végh Attila kapta.
- A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. különdíját a „A fekete hétfő – Az erdélyi tornádó” c. alkotás kapta. Rendező: Miholcsa Gyula, Marosvásárhely, Románia
- A Magyar Hírlap nagyinterjúját és féléves előfizetését és a lakiteleki Tisza Nyugdíjas Klub 25.000 Ft-os különdíját „A magyar puszta madarai” c. alkotás kapta. Rendező: Végh Attila, Nagymaros
- A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat különdíját a „Megbélyegzetten – 1968” c. alkotás főszereplője, Kovács László kapta. Rendező: Varga Ágota, Szentendre
- A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját az „Ön is Wekerle?” c. alkotás kapta. Rendező: Peresztegi Hanna, Budapest
- A Nemzeti Művelődési Intézet különdíját a „Kőbe vésve…?” c. alkotás kapta. Rendező: Debreceni Kamilla, Csap, Ukrajna
- A kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium 25.000 Ft-os különdíját a „Sophia” c. alkotás kapta. Rendező: Répási Zsolt, Budapest
- A kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium 25.000 Ft-os különdíját a „Vírusirtók” c. alkotás kapta. Rendező: Bagi Vilmos
- A kunszállási Aranyalkony Nyugdíjas Klub 25.000 Ft-os különdíját a „Bahget Iskander, a fény művésze” c. alkotás kapta. Rendező: Kissné Menyhárt Ágnes, Budapest
A nap filmje, a kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium diákjai és a közönség döntése alapján, a „Branka” című alkotás lett, rendezője: K. Kovács Ákos (Budapest).