Kultúra

Mészöly és Pilinszky kettős portréja

A fal mentén kihelyezett telefonokból a költő saját hangján is meghallgathatjuk verseit – A kiállítás rendezői több közös pontot kiemeltek a két huszadik századi művész életművéből

Két Portré címmel Pilinszky János és Mészöly Miklós alkotói arcképét rajzolja meg az irodalomtörténet és múzeológia eszközeivel a Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállítása. A kiállítótérben személyes tárgyaik mellett idézetek is helyet kaptak, és meghallgathatjuk Pilinszky hangját is.

Mészöly és Pilinszky kettős portréja
Pilinszky János a fájdalomról is vall a tárlaton idézett verseiben
Fotó: MH/Purger Tamás

A költő Pilinszky és az író Mészöly is világszínvonalon alkotó magyar író volt. Most közös kiállítás mutatja be az életművüket a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Használati tárgyaik, a róluk és számukra fontos személyekről készült fotók, a táblákon falra erősített irodalmi szemelvények, amelyek a műveikből származnak, a szintén a falakon olvasható életrajzok, köteteik régi, ritkaságnak számító kiadásai két egymásba nyíló, még inkább egymásba csavarodó térben kaptak helyet.

Nem kell nagyon gondolkodnunk, hogy miért pont ők ketten kerültek itt egymás mellé, és hogy vajon ismerték-e egymást egyáltalán ezek az irodalmi hatalmasságok, mert a belépésnél már rögtön ott áll egy idézet a szemtanú Nádas Pétertől, aki egy zeneakadémiai koncert után látta őket belefeledkezni a beszélgetésbe, és azt is látta, hogy amikor már mindenki elment, aki a koncertre jött, ők még mindig a számukra fontos gondolatokat mesélték egymásnak, mint két nagy gyerek.

Mészöly világa a bejárattól balra bontakozik ki. A kinagyított fotókon nemcsak az író és Polcz Alaine jelenik meg, hanem Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs is és Mészöly Miklós regényeinek egy legfontosabb szereplője: a táj. Erdélyi fennsík, Szekszárd melletti lankák, Kisoroszi. A terem közepén üveg alatt egy bumfordi notebook, akár egy sci-fi filmben.

Mellette olvasható kézírással a szöveg, amelyet az újkőkori gépen írt. Egy piszkosfehér gömbölyded, Kádár-kori telefon, kézzel írt régi kis telefonkönyvvel és egy Mészöly-idézettel, amely szerint azért kedveli a telefont, mert a membrán minden hangot közvetít. Ha körbejártuk a „Mészöly-kanyart”, kezdődik a bejárattól jobb felé terjedő „Pilinszky-ív” a szikár életrajzzal, régi írók, költők nevével, akik hatottak művészetére, és akikre ő hatott.

És utána temérdek rövid vers a falon, köztük Ingrid és Pilinszky, Jutta és Pilinszky portréja, egy nemezből varrt huszár Szilágyi Júliától a neki írott verssel. Pilinszky élő maszkja 1953-ból, amelyet Szántó Piroska készített. A rokokó fotel mellett a legvédettebb sarokban a nevezetes Tesla lemezjátszó, amelyet velemi szerelő barátja tanácsára vásárolt, és amelyen a visszaemlékezők szerint folytonosan szólt a komolyzene a költő életében.

A falon üveg alatt ott a láthatóan lestrapált Capri rádió is, amely ugyanezt a célt szolgálta. A fal mentén kihelyezett több telefonból a költő saját hangján is meghallgathatjuk legismertebb, legtöbbet idézett verseit. És üveg alatt ott van az a nevezetes írógép is, amely néha Velemben a diófa alá egy nagy tönkre költözött ki, ha szép volt az idő, és Pilinszky olyankor ott kopogta a papírra a mindenség kapuit nyitogató verseit.

A 2022. január 2-ig látogatható kiállítás rendezői az idézetek által több közös pontot, közös témát is kiemeltek a két életműben, és így mintha a kiállításon is beszélgetett volna egymással Pilinszky és Mészöly.

De az olvasó-tárlatlátogató az idézetek végigböngészése során hamar kideríti, hogy nemcsak ők ketten vágytak egész életükben hazatérni, hanem mindannyiunk lelkében ott van ez a vágy. A jelenlét, a gondolkodás és a fájdalom a két életműben szintén mintha párbeszédet folytatna. A Nyomozásban ír Mészöly arról, hogy amikor az emlékezetpolitika miatt nem lehet megismerni a múltat, és jelen van az elhallgatás és a hazugság, lehet tudni, hogy ott van a múltban elszenvedett kollektív és egyéni fájdalom. Pilinszky pedig arról ír, hogy ő nem pesszimista, de a múltban fájdalmakat szenvedett el, és emlékszik a fájdalomra.

Nyelvmegújító, irodalommegújító törekvéseikben is találtak közöset a kiállítás megalkotói: szerintük mindketten ugyanazokat a feszesre húzott, „lélegzetszegett” mondatokat alkották meg és használták.

A meglehetősen sűrű szellemi tér, amely a kiállítás helyszínén létrejött, egyetlen látogatással talán nem is tudja minden üzenetét felfedni az érdeklődők, inspirálódni vágyók előtt, érdemes többször felkeresni, és engedni, hogy végül ne csak a két szépíró alkotói világához, emberi, művészi mércéjéhez és következetességéhez, hanem saját magunkhoz is jussunk közelebb.

Kapcsolódó írásaink

Veszélyeztetett kisebbség

ĀBizonyos irodalmi modernizációs irányzatok éppen a határon túli alkotók körében indultak el, nem az anyaországban – hangsúlyozta lapunknak Pusztay János Prima Primissima díjas professzor