Kultúra
Elhunyt Joey Jordison, a Slipknot alapító dobosa

A zenész halálhírét családja több sajtóorgánumnak is megerősítette, halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, annyit lehet tudni, hogy álmában hunyt el.
Jordison az iowai Des Moines-ban született 1975-ben. Tizenéves korától fogva gitározott és dobolt különböző helyi bandákban, mielőtt 1995-ben a Slipknot tagja lett dobosként. Már a zenekar Mate.Feed.Kill.Repeat című demolemezén is az ő játékát hallhatjuk, és a csapat első négy nagylemezen - a Slipknoton, az Iowán, a Vol 3: The Subliminal Verses-en és az All Hope is Gone-on is ő ült a dobok mögött.
A Slipknot mellett 2002-ben megalakította Wednesday 13-nel közösen a Murderdolls nevű formációt, amelyben gitározott, beugróként, turnézenészként pedig olyan csapatokban püfölte a bőröket, mint a Korn, a Ministry vagy a Satyricon. Emlékezetes a Metallica 2004-es, Download fesztiválon adott koncertje is, melyen a kórházba került Lars Ulrichot helyettesítette a kaliforniai bandában.
Jordisont sokan generációja egyik legtehetségesebb és legnagyobb hatású dobosaként tartották számon, villámgyors és pontos játéka elismertté és közkedveltté tette a metal világában. 2010-ben a Rhythm Magazine nevű szakújság szavazásán a világ legjobb dobosának választották, olyan legendákat előzött meg a voksoláson, mint Mike Portnoy vagy Neal Peart.
Évekkel ezelőtt megtámadta a transzverzális myelitis nevű súlyos gerincbetegség, amely szklerózis multiplex egyik formája. Egészségi állapota annyira leromlott, hogy járni is alig tudott, dobolni pedig egyáltalán nem volt képes. 2013-ban - valószínűleg betegsége miatt - kirúgták a Slipknotból, de a zenélést ezt követően sem adta fel. Hosszas kezelések után, kemény munkával sikerült teljesen felépülnie súlyos kórból.
Még a Slipknotban töltött időszaka vége felé hozta létre a Scar The Martyr nevű bandát, mellyel egy nagylemezt készített, két évvel később a csapat feloszlott. Joey 2016 óta a Vimic és a Sinsaenum nevű együttesek dobosaként tevékenykedett, utóbbi formációban a Mayhemből ismert Csihar Attila énekelt.