Kultúra

Elkezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor

A Gombaszögi Nyári Tábor az idei Nemzeti Újrakezdés Évének első nemzetközi programja - hangsúlyozta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki rendezvény ünnepélyes megnyitóján elhangzott köszöntőjében csütörtökön.

Elkezdődött a Gombaszögi Nyári Tábor
Fiatalok hintáznak a Gombaszögi Nyári Táborban a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében a megnyitó napján
Fotó: MTI/Komka Péter

Az államtitkár elmondta, hogy idén ez az első olyan nagy nemzetközi tábor, amelyet a koronavírus-járvány közepette is megnyithatnak.

A világjárvány miatt a Nemzeti Újrakezdés Évében a Nemzetpolitikai Államtitkárság a fejlesztésekre, a beruházásokra és az építkezésekre helyezte a hangsúlyt - mutatott rá.

A díszszónok megköszönte a táborszervezők merészségét, bátorságát és körültekintését, hogy a pandémia idején is meg tudták szervezni a tábort. Tréfásan megjegyezte, hogy ha a tavalyi volt a „Gombaszög Light”, akkor az idei rendezvény jelzője a „Gombaszög Hard” lehetne.

Potápi Árpád János örömének adott hangot, hogy a felvidéki és a magyarországi táborozók és látogatók személyesen találkozhatnak egymással, kulturális és nemzetpolitikai beszélgetéseken vehetnek részt. Elmondta, hogy az internetes találkozások, az „online meetingek” nem helyettesíthetik a barátok és a testvértelepülések lakóinak személyes találkozásait.

A nemzetpolitikai államtitkár a nyári tábor történetével kapcsolatban felelevenítette, hogy az eredeti, történelmi helyszínen rendezik az idei eseményt is. Emlékeztetett rá, hogy az első világháborút követően, közel 100 évvel ezelőtt a frissen elcsatolt Felvidék magyar ifjúsága itt indította el a Gombaszögi Tábor elődjét, és vele azt a nemzeti gondolatot, amelyből számos jelentős kezdeményezés is kinőtt.

Felidézte, hogy az 1928-ban Prágában tanuló magyar egyetemisták Szent György Diákköre a cserkészet égisze alatt szervezte meg az első Gombaszögi Tábort ezen a helyszínen. Az akkori tábor célja az volt, hogy mindent megtegyenek az elcsatolt magyarlakta területek lakóinak magyarságtudata, anyanyelve és hite megerősítésének érdekében.

Fiatalok a Gombaszögi Nyári Táborban a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében a megnyitó napján
Fiatalok a Gombaszögi Nyári Táborban a felvidéki Szalóc (Slavec) közelében a megnyitó napján
Fotó: MTI/Komka Péter

A tábort 1935-ig évről évre megszervezték, majd ezt követően elhalt, illetve betiltották. A második világháború után az 1950-es, 1960-as években indult újra Duka-Zólyomi Árpád és Duray Miklós, a csehszlovákiai magyar közösség két szellemi vezetőjének és politikai képviselőjének szervezésében. Népszerűsége miatt a csehszlovák hatalom 1974-ben ismét betiltotta a rendezvényt, amely csak a rendszerváltás után indulhatott újra.
Az újraélesztett tábornak eleinte még Örsújfalu volt a helyszíne, és a szervezők csak 2016-ban döntöttek úgy, hogy a programot visszahelyezik Gombaszögre, ami találkozott a magyar nemzetpolitikai kormányzat elképzelésével.

A történelmi hagyomány erősítése mellett ennek a másik előnye, hogy a tábornak itt van elég helye bővülni. Mint kifejtette, Orosz Örs elnök, a tábor főszervezője joggal bízik benne, hogy nemsokára befejeződhet a tábor felépítése és kibővítése.

Az államtitkár azonban hangsúlyozta: nagyon reméli, hogy a szellemi-kulturális építkezés és bővítés még 100 évig nem fejeződik be, hiszen, mint aláhúzta, „az utódoknak is mindig adunk helyet”. Az idei Gombaszögi Nyári Tábort július 12-18. között tartják a felvidéki Rozsnyó mellett.
 

Kapcsolódó írásaink