Kultúra

Chagall után szabadon

A Hegedűs a háztetőn a Budapesti Operettszínház új bemutatója – Földes Tamás páratlan alakítást nyújt, mintha korábbi szerepeinek szintézisét adná

Kiváló műsorpolitikai döntéssel választotta meg az újranyitást követő első premier­jét a Budapesti Operettszínház vezetése, hiszen a múlt pénteken bemutatott Hegedűs a háztetőn nemcsak örökbecsű, ismert klasszikus, ezáltal (csúnyán mondva) jó „nézőcsalogató”, hanem rendszerint közönségsiker is.

Chagall után szabadon
„Benned a létra”: Földes Tamás (barna kabátban) és a falusiak a kocsmai vigadozás után
Fotó: Budapesti Operettszínház/Juhás

Pláne olyan fantasztikus szereposztásban, mint amilyennel most műsorra tűzik – a kőszínházban még ezen a hétvégén és július utolsó napjaiban a Margitszigeten is. A darabban a legkisebb epizódszerepeket is az Operett vezető művészei, „csillagai” játsszák Frankó Tündétől Oszvald Marikán át Mészáros Árpád Zsoltig, nem beszélve a főbb karakterekről, akiket például Földes Tamás, Szulák Andrea, Kerényi Miklós Máté vagy Gubik Petra jelenít meg.

Azonban mindez önmagában nem elég. Hiába a nagy nevek, a remek szereposztás, a kiváló alkotógárda, ha az előadás nem áll össze kerek egésszé. De az operettszínházi Hegedűs a háztetőn összeállt – még a nem mindennapi próbafolyamat ellenére is.

Bozsik Yvette-nek ez az eddigi legjobb rendezése az Operettben. Koncepciója értő, kristálytisztán érthető és végig következetes, nem rátelepszik a darabra, hanem tökéletesíti azt. A 20. századi, ortodox zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkában játszódó történethez mi sem illene jobban annál a chagalli világnál, amellyel Bozsik összekapcsolta.

Ez az elemelt, álomszerű, mégis nagyon emberi, életvidám, ugyanakkor cseppet melankolikus atmoszféra és hangulat remekül áll egy olyan előadásnak, amelynek középpontjában a szeretet, az egymásba kapaszkodás, a hagyományok fontossága és a hit, az Istenbe vetett bizalom áll. Utóbbiak megélésére pedig alkotónak, színésznek, nézőnek egyaránt szüksége van – különösen az elmúlt másfél év után –, az Operettszínház előadása pedig ezt nyújtja. Gondolatokat, kapaszkodókat, jól ismert dallamokat, zenét, táncot, nevetést (és könnyeket is).

Remek a Khell Zsolt díszlet- és Dreiszker József világítástervező által létrehozott, már említett, Chagall-festményeket idéző látvány- és színvilág, ami a díszletfalak esetében keveredik a haláltáborok barakkjaira való utalással. Bozsik Yvette koreográfusként ismét fantasztikusat alkotott, a kocsmabeli zsidó és orosz néptáncos jelenetek, majd Cejtel esküvőjén az üveges tánc nem véletlenül okozott az előadást megszakító tapsvihart – amiért persze a Budapesti Operettszínház balettkarát és a Bozsik Yvette társulat művészeit is elismerés illeti.

A Hegedűs a háztetőn persze nem hibátlan – egy premier ritkán az. Kissé zavaros a táncos által megszemélyesített lófigura szimbolikája, a címszereplő hegedűs folytonos jelenléte sem egészen indokolt, még akkor sem, ha Kiss-Balbinat Ádám virtuozitása megérdemli a kiemelést, illetve Berzsenyi Kriszta jelmezei is hagynak kívánnivalót maguk után.

A második felvonás utolsó jeleneteire ráférne némi kitisztázás, a vége még nincs teljesen kész. Ami valahol természetes is, hiszen minden darabnak van egy sajátságos „érési” folyamata: minél többször játsszák, annál jobb lesz. Összeérnek az „ízei”, helyükre kerülnek a hangsúlyok, a színészek „belakják” a szerepüket.

Bár, ha őszinték akarunk lenni, elég nehéz elképzelni, hogyan lehetne még ennél is jobb a főszereplő Tevjeként Földes Tamás. A tavaly Kaszás Attila-díjjal kitüntetett színművész a zenés műfaj doyenje, akinek kisujjában van a mesterség, mégis mindig tud újat mutatni. „Dzsoni” – ahogy színházi berkekben hívják – megbízhatóan jó, bársonyos baritonját bármikor öröm hallgatni, de most egyszerűen páratlan.

Alakításában mintha korábbi nagy szerepeinek egyfajta szintézisét adná: Tevjéje legalább annyira elszánt, makacs és ironikus, mint Luigi Lucheni, szerető apai szigorában Leopold Mozart sejlik fel, imáiban Lőrinc barát hite, Hódeltől való búcsúzásában Jean Valjean tükröződik. Egy szerep és egy alakítás, amely túlmutat önmagán.

Földes kiváló partnere a Nagymező utcába hosszú évek után végre visszatérő Szulák Andrea Goldeként (Tevje felesége), illetve a három idősebb lányt éneklő Gubik Petra, Kardffy Aisha és Fekete-Kovács Veronika. Kerényi Miklós Máté (Percsik, a diák) és Oszvald Marika (Jente, a házasságközvetítő) játéka szintén kiemelkedő.

A jó színházi előadás egyik legfontosabb ismérve, hogy a katarzison kívül vagy mellett rezonál a nézőben. A Hegedűs a háztetőn közben az ember fejében egyszerre, valahonnan mélyről felbukkannak Weöres Sándor sorai, és mindig vissza-visszatérnek, egészen a tapsrendig. „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: / Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” – ez a létra most ott van a színpadon is.

Stein–Bock–Harnick: Hegedűs a háztetőn (Budapesti Operettszínház)
Musical két részben
Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette

Kapcsolódó írásaink