Kultúra

Határon túl élő művészeket ismertek el Kolozsváron

Kiosztották az idei Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat

Kolozsváron az Ünnepi Könyvhét színpadán adta át szombat este Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díjakat.

Határon túl élő művészeket ismertek el Kolozsváron
Zoltán Béla festőművésznek Kelemen Hunor RMDSZ elnök adta át a díjat
Fotó: MTI/Kiss Gábor

A miniszterelnök-helyettesi pozíciót betöltő politikus beszédében méltatta a korlátozások idején a magyar kultúrába fektetett erőfeszítéseket, és „előre bejelentett kulturális gyilkossági kísérletnek” nevezte Ilie Bolojan Bihar megyei önkormányzati elnöknek azt a tervét, hogy összevonja a megye kulturális intézményeit: a nagyváradi magyar és román színházat, valamint a filharmóniát. „Önálló és jól működő intézményekre szükségünk van. Azokról nem mondunk le, nem adjuk fel” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Brendus Réka, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője az eseményen köszönetét fejezte ki minden művésznek, aki a magyar kultúrát gyarapítja. A filmművészet kategóriában díjazott Felméri Cecília első nagyjátékfilmje, a magyar–román koprodukcióban elkészült Spirál 2020-ban a zsűri különdíját nyerte el a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon. Az irodalom kategóriában László Noémi József Attila-díjas költőt, műfordítót, a Napsugár és Szivárvány gyermeklapok főszerkesztőjét díjazták, aki korábban a Helikon szerkesztője és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is volt.

A képzőművészet kategóriában elismert Zoltán Béla hiperrealisztikus festményeiről híres, a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen diplomázott művész képeivel számos kiállításon vett részt.

Kapcsolódó írásaink