Kultúra

Csak jövőre tér vissza a Sziget

Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye is egyben, nagy visszatérést tervez 2022-ben.

Csak jövőre tér vissza a Sziget
Pillanatkép a 2019-es Sziget Fesztiválról: ilyen és ehhez hasonló jeleneteket idén biztos nem láthatunk
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Sajnos, lejárt az idő, döntenünk kellett az idei Szigetről – nyilatkozta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. „Szomorú szívvel, de felmérve a felelősségünket – látva a bizonytalanságok sokaságát, akár az utazás, a szállások, a vendéglátás és a védettségi igazolások hazai és nemzetközi szerepe terén – arra az elhatározásra jutottunk, hogy mostantól inkább a jövő évi Szigetre készülünk” – tette hozzá.

Objektum doboz


„A ’22-es szezont tehát úgy várjuk, mint fesztiválévet eddig még soha, terveink szerint a fájdalmasan hosszú szünet utáni ’nagy visszatéréshez’ méltó rendezvényekkel” – tette hozzá a fesztivál főszervezője. Kádár elmondta, hogy a két fesztiválmentes év a szervezők, a fesztiválokhoz kapcsolódó cégek és dolgozók életét rendkívüli módon megnehezítette, az iparág rengeteg szereplőjét, a zenészektől a vendéglátósokon át a technikai alvállalkozókig szinte ellehetetlenítette. „Ugyanakkor hiszünk abban, hogy - a látogatók biztató támogatásával is megerősödve - a jövő nyár mégis újra a nagy közös együttlétekről, a felejthetetlen élményekről, valamint mindenek előtt a szabadságunk ünnepléséről szól majd.”

Kapcsolódó írásaink

Mindig van remény

ĀJoanna Urbańska, a Lengyel Intézet igazgatója: A filmművészet, más művészeti ágakhoz hasonlóan, mindig is jelentős szerepet töltött be a két baráti nemzet kapcsolatában