Kultúra
Kilenc magyar márka mutatkozhatott be a Milano Fashion Weeken

A Magyar Divat & Design Ügynökség, valamint a Camera Nazionale della Moda Italiana közötti szakmai partnerség egészen 2018 augusztusáig nyúlik vissza, amikor a felek stratégiai megállapodást kötöttek egymással, hogy együttesen segítsék a magyar divatipari szereplők nemzetközi piacokra való belépését. Ennek részeként hozták létre a nemzetközi mentorprogramot, amely immáron számos hazai márkát támogatott országhatáron túli terveik megvalósításában. A program sikerének legfőbb mutatója, hogy a mentorprogramot elvégzett divattervezők egytől-egyik pozitív változásokat tapasztaltak exporttevékenységük területén és bizonyítottan megállják helyüket a nemzetközi piacon is.
A nemzetközi mentorprogram legmeghatározóbb pontja a Milano Fashion Weeken való szereplés, amely számos mentorált számára hozta már meg a várva várt áttörést. A nemzetközi piacra való belépéshez nélkülözhetetlen, hogy egy márka több szezonon keresztül is jelen legyen a divat nemzetközi vérkeringésében – a Milano Fashion Weeken való szerepléssel biztosított az intenzív láthatóság a feltörekvő márkáknak, amely egy kiváló lehetőség a későbbi sikerekhez.
Az Olaszország egyes területein hatályban lévő korlátozások, valamint a divathéten dolgozók biztonsága miatt az MFW szervezői idén az online megvalósítás mellett döntöttek, így az eseményen megjelenő hét magyar márka – az ABODI, Cukovy, Elysian, Kata Szegedi, MERO, THEFOUR és ZIA Budapest – élőben közvetített catwalk videók segítségével mutatkozhatott be a nagyközönség és a szakma előtt, ALMA és NINI pedig az eseményre készített digitális tartalmaikkal csatlakoztak hozzájuk a Milano Fashion Week oldalán.
„Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy ezekben a kihívásokkal teli időszakokban is – ugyan nem szokványos formában - de részt vehettünk a Milano Fashion Weeken és nemzetközi kifutókon szemlélhetjük a magyar tervezők fejlődését, amelyet a CNMI-vel közös nemzetközi mentorprogramunknak köszönhetünk. A Milan Fashion Weeken készülő videós és képi tartalmak az esemény hivatalos oldalán lesznek megtekinthetőek, így a buyereken (vevőkön) kívül az influencerek, újságírók és divatrajongók is megismerhetik a legújabb kollekciókat. A márkák korábbi alkotásait pedig akár már most megvásárolhatják, a decemberben indult Budapest Select Concept Store webshopból" – mondta Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetője.
Az esemény az ötödik alkalom, hogy a Magyar Divat & Design Ügynökség a Budapest Select ernyőmárka alatt vonultat fel magyar márkákat a milánói divathéten. Az ügynökség az ernyőmárkával kíván látványosabb megjelenést biztosítani a magyar termékeknek, hogy azok még erősebb benyomást keltsenek az eseményt megtekintő buyerekben. A Budapest Select fő célja, hogy a tehetséges tervezők saját jegyeiket megtartva, de egységes kommunikáció által kapjanak nagyobb figyelmet a külföldi szereplések alkalmával. A konzisztens megjelenésnek köszönhetően a Milano Fashion Week szakmai közössége már tudatosan keresi a magyar brandek kollekcióit az eseményen. A Budapest Select márkanév alatt 2020 decemberében egy kizárólag magyar tervezőket felvonultató webshopot is létrehozott a Magyar Divat & Design Ügynökség, hogy értékesítési platformot, valamint hazai és nemzetközi megjelenési lehetőséget biztosítson a magyar brandeknek.