Kultúra

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat a Labrisz Egyesület a Meseország mindenkié című könyv értékesítésekor - olvasható a Budapest Főváros Kormányhivatalának lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A hatóság fogyasztóvédelmi eljárásban állapította meg, hogy a kiadó tiszteségtelen gyakorlatot végez - áll a közleményben.

A közérdekű bejelentésre indult vizsgálatban - folytatták - a kormányhivatal azt állapította meg, hogy a könyvet mesekönyvként értékesítik, a megnevezés és a borítón lévő grafikus ábrázolás is erre utal, az viszont nincs feltüntetve, hogy a mesék a hagyományos nemi szerepektől eltérő viselkedésmintákat jelenítenek meg. A hatóság szerint a fogyasztók így tudtukon kívül a mesék szokott tartalmán túlmutató tartalommal találkozhatnak, és a könyv megvásárlásáról félrevezető információk alapján dönthetnek.

Minthogy a fogyasztók nem kapnak előzetes tájékoztatást a könyv tartalmáról és témaköréről, sérülnek a megfelelő tájékoztatáshoz való jogaik és érdekeik, ezzel pedig az egyesület tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg - írták.

A hatóság ezért kötelezte az egyesületet, hogy nyújtson mindig teljes körű tájékoztatást a tevékenységi körét érintő áruk esetleges értékesítésével kapcsolatban. Ezt a Meseország mindenkié című könyv esetében is alkalmazni kell - olvasható a kormányhivatal közleményében.