Kultúra

Kacérkodás a végtelennel

Magyar klasszikusok modern szemmel. Az ifjúság ösztönei azt súgják, hogy papírsárkány módjára törjenek az ég felé, a korlátokkal csak később szembesülnek

Minden háztartásnak megvan a maga gyűjteménye klasszikus magyar irodalmi alkotásokból. A legtöbb kötetet évtizedekkel ezelőtt vették utoljára kézbe, pedig izgalmasabbak, mint amilyennek sokak számára a középiskolában tűntek. Sorozatunkban újra elővesszük a magyar irodalom klasszikusait, és megvizsgáljuk, milyen üzeneteket rejtenek a modern ember számára. Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regényéből megtudhatjuk, hogyan működött a társadalom a 20. század elején, és olvasás közben arra is rádöbbenhetünk, hogy van, ami soha nem változik.

Kacérkodás a végtelennel
Kosztolányi regényét 1925-ben adták ki
Fotó: Wikipedia

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások bevezetése óta közel kétszer annyi időt töltenek az emberek olvasással, mint azelőtt – derül ki a Nielsen Book tavaszi közvélemény-kutatásából. A könyvek a járvány kitörése óta felértékelődtek, egyre többet rendelnek belőlük, de olykor a régóta őrzött kincseket is érdemes leporolni.

Kosztolányi Dezső a 20. századi magyar szépirodalom kiemelkedő alakja. Az Aranysárkány című iskolaregénye 1925-ben jelent meg, a papírsárkány az ifjúság szabadságvágyának, a végtelennel való kacérkodásnak a szimbólumaként tűnik fel a történetben.

A könyv cselekményének középpontjában Novák Antal áll, aki nemcsak köztiszteletben álló pedagógus, de a szabadkai közösségnek is megbecsült tagja. Konzervatív ember, aki az oktatás mellett az erkölcsi nevelést is fontosnak tartja. Korán megözvegyült, ezért kettesben él tinédzserkorú lányával, Hildával, aki tanítványával, Tiborral randevúzik. Novák eltiltja egymástól a szerelmeseket, akik tovább titkolóznak, majd radikális döntésre szánják el magukat. Miközben Novákot csaknem maguk alá gyűrik magánéleti konfliktusai, az erős fizikumú, ám kevésbé jó szellemi képességekkel megáldott diákjával, Liszner Vilivel sem találja a közös hangot: a fiú a tanárt hibáztatja, amiért megbukott az érettségin. Vili kétségbeesésében belekeveredik a bukottak társaságába, és rossz döntéseket hoz, végül bosszút áll Novákon. A tanár számára a tekintély jelentette az utolsó kapaszkodót az életben, lejáratását követően a történet tragikus végkifejletbe fordul.

Amellett, hogy a regény cselekménye izgalmas, és a leírások gazdagok, a műből sok mindent megtudhatunk az akkori társadalom működéséről, szokásairól. Izgalmas betekinteni például a korabeli oktatási rendszerbe. Akkoriban az iskolák szigorúbb keretek között működtek, és ha egy diákról megállapították, hogy „romlottsága a többi intézmény erkölcsiségét is veszélyeztetné”, kitiltották az ország összes középiskolájából. Azt is érdekes látni, hogyan gondolkodtak a nemekről a 20. század elején. Amikor a tizenhat éves Hilda belép a terembe, ahol Novák pedagógus kollégáival beszélget, a férfiak nem adják meg azt a tiszteletet, ami a felnőtt nőknek járt. Nem állnak fel, amikor a fiatal lány csatlakozik a társasághoz, de a „macskaasztalhoz” sem ültetik, ahová a gyerekeket szokás. Novák óvni próbálja lánya tisztaságát, ami abban az időben meghatározó volt a társadalmi megítélés szempontjából. Akinek kivillant a szoknya alól a lába, vagy harsányan kacagva kocsikázott az úton, nem számított erényes nőnek az emberek szemében.

A könyvben a társadalmi különbségek megismerése mellett az olvasó arra is rádöbbenhet, mi az, ami semmit nem változott az elmúlt száz évben: ilyen például az érettségi előtti vizsgadrukk. Kosztolányi olyan érzékletesen írja le a próbatétel előtti utolsó éjszakát, hogy az embernek összeszorul a gyomra saját emlékeitől. („Jaj, semmit se tudok! Beteget jelentek! Be se megyek!”)

A modern történetmesélők zömével szemben Kosztolányi még hitt abban, hogy nem kell mindent szó szerint leírni, a művet olyan titkok szövik át, amelyeket az olvasóknak kell megfejteniük, s bár az élet már akkor is telis-tele volt vulgáris kijelentésekkel és tettekkel, Kosztolányi mesterien sejtette ezeket, megőrizve a nyelvi kifejezés szépségét („Most ez jól kibabrált velem! – suttogta Vili a fogai között, de nem egészen így mondta.”)

Azért is érdemes újra elővenni az Aranysárkányt, mert jó visszatekinteni a saját ifjúságunkra, a határok feszegetésére és a kitörési kísérletekre, amelyek hozzátartoznak a felnőtté váláshoz. Ugyanakkor a legtöbb ember életében ez egy önző korszak, serdülőként kevésbé figyeltünk arra, hogyan hatnak autonómiatörekvéseink a körülöttünk élő emberekre. Az ifjúság ösztönei azt súgják, hogy papírsárkány módjára törjenek a végtelen felé, és csak később szembesülnek azzal, hogy az életben vannak korlátok, a tettek pedig következményekkel járnak akkor is, ha a felelősségre vonás elmarad. A műből 1966-ban filmet is készítettek Mensáros László, Bara Margit és Latinovits Zoltán főszereplésével.

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Fotó: MH

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom