Kultúra

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe

Ma van vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amely három eseményre emlékeztet: a napkeleti bölcsek imádására, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban, és Jézus első csodájára (a víz borrá változtatása) a kánai menyegzőn.

Vízkereszt, Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe
A kereszténységben a 4. század elején vált vízkereszt napja liturgikus ünneppé, 312 és 325 között kezdett elterjedni először keleten, majd nyugaton
Fotó: Magyar Kurír

A római katolikus egyházban vízkeresztet főszabályként január 6-án ünneplik, míg az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, a Julianus-naptár ugyanis 13 nap késésben van a Gergely naptárhoz képest.

A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart.


Az ünnephez kötődő szokások

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően különböző népszokások alakultak ki a századok során, és hagyományosan ekkor kezdődik a húshagyó keddig – a nagyböjt kezdetét jelentő hamvazószerdát megelőző napig – tartó farsang is.

Ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka is, amely a 15. században kialakult szokás. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

Talán az egyik legismertebb, az ünnephez kapcsolódó szokás, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

Kapcsolódó írásaink

Egy ismeretlen Botticelli

ĀAz idén hétszáz éve elhunyt Dante Alighieri Isteni színjátékát a firenzei festő is illusztrálta