Kultúra

A járvány ellenére is lendületben a filmipar

Tíz új magyar alkotást mutattak be idén

Idén 7,7 milliárd forint támogatást kapott száznyolcvanöt mozifilmes pályázat, 6,8 milliárd forintot pedig a tévés és streamingtartalmak, és tíz hazai premier volt látható – összegezte az évet közleményében a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A járvány ellenére is lendületben a filmipar
Káel Csaba
Fotó: MH

A magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Káel Csaba úgy fogalmazott, az NFI-nek kiváló szakemberei vannak, akik nagyon hamar ráéreztek arra, hogy a megváltozott lehetőségekhez hogyan kell alkalmazkodni. Káel a 2020-as év egyik legfontosabb mozzanatának a hiánypótló magyar streamingszolgáltatás, a Filmio novemberi elindítását nevezte. Az NFI azt is közölte, folytatódott a fóti filmstúdió fejlesztése, amire azért is van szükség, mert a magyarországi forgatási lehetőségek iránt növekszik a kereslet. Idén a járvány alatt is több külföldi alkotás választotta forgatási helyszínül hazánkat, például a Dűne remake-je és a Mrs. Harris Goes to Paris című koprodukció.

Kapcsolódó írásaink